Fejlesztések a Párkányi Rendelőintézetben

Fejlesztések a Párkányi Rendelőintézetben
Párkány |

Július hetedikéig teljesen megújul majd a megyei fenntartású Párkányi Rendelőintézet főbejárata és annak környéke, egy új lift is lesz a főbejáratnál. Az intézmény vezetősége viszont uniós pályázati pénzből egy még komolyabb fejlesztésbe kezdene jövőre, három és fél millió euró értékben. Az viszont egyelőre nem várható, hogy ismét lesz gyermekorvosi készültségi ügyelet, sőt, a minisztérium a másutt még működők közül is többet bezárna. Országosan sincs ugyanis elég gyermekorvos.

Saját költségvetéséből kezdett újabb átalakításokba és korszerűsítésekbe idén a Nyitra megye alá tartozó Párkányi Rendelőintézet. Mint azt megkeresésünkre Czékus András igazgató közölte, az intézmény főbejáratát teljesen felújítják, többek közt egy új liftet is beszerelnek a főbejárathoz. „Ehhez tartozik, hogy a főbejárat előtti lépcsőket is teljesen felújítjuk ill. akadálymentesítjük. Továbbá az ottani gyógyszertár első helyiségei is megújulnak, a munkálatok idején tehát valószínűleg oldalról adják majd ki a gyógyszereket, magába a rendelőintézet épületébe is az oldalbejáraton vagy a hátsó bejáraton tudnak majd belépni a páciensek. A jelenleg nyitott pincelejárót lezárjuk, a falakat, a lépcsőfeljárót és a korlátokat esztétikusabbá és korszerűbbé, komfortosabbá tesszük“ – mondta az igazgató. A beruházás 300 ezer euróba kerül, a poliklinika saját költségvetéséből fedezik és a szerződés szerint a kivitelező cég idén, július hetedikéig készül el a munkákkal.

Integrált szolgáltatások regionális központja

A rendelőintézet a saját forrású beruházáson kívül egy jóval nagyobb volumenű fejlesztést is tervez, mégpedig uniós pályázati forrásból, mintegy 3,5 millió euró értékben. „A pályázat kiírását a mostani félév végére várjuk, ha sikeresek leszünk, akkor a rendelőintézet az integrált egészségügyi – szociális szolgáltatások regionális központjává válik. A beruházás keretében az előcsarnokban információs pultot alakítunk ki egy munkatárssal, egy további munkatárs pedig szociális-egészségügyi szolgáltatást biztosít majd. Konkrétan például olyan berendezéseket, eszközöket kölcsönöznénk a páciensnek, melyek túl drágák ahhoz, hogy ezeket ő megvegye, de szüksége van rá. Oxigénterápiás eszközök, kerekes szék, stb. A projekt esetében főképp a lévai kórházzal működnének együtt, de a komáromival is, hogy a projekt lebonyolításában a szakorvosi ellátás is biztosított legyen, még akkor is, ha netán nekünk nincs helyben olyan szakorvosunk, akit feltételül szabnak, hogy legyen. További rendelőket is ki szeretnénk alakítani az épületben“ – taglalta Czékus András igazgató. A tervezett beruházás a fűtésrendszer és a vízvezetékek cseréjét valamint a csatornahálózat felújítását is magában foglalja, miként az elektromos hálózat, a telefon – és internetszolgáltatás korszerűsítését is.

Czékus András igazgató jelenleg nem látja esélyét a gyermekorvosi ügyelet újraindításának

Online leletértékelés és utógondozó osztály

A pácienseknek ingyenes wifit biztosítanának a rendelőintézet egész területén, továbbá fejlesztenék a rádiódiagnosztikai osztályt – egy új röntgennel és egy új CT-vel. Tervezik, hogy az uniós projekt keretében klinikai pszichológus is rendeljen az épületben, legalább heti egy alkalommal – ezt a pályázat is előírja, továbbá vagy diabetológus vagy endokrinológus is dolgozna a rendelőintézetben. Az igazgató hozzátette, továbbra sem mondtak le arról, hogy a komáromi kórházzal együttműködve onkológiai szakrendelőt is nyithassanak az épületben. Ugyanakkor a lévai kórházzal abban is meg szeretnének egyezni, hogy az orvosi, speciális, szolgálati online rendszeren keresztül távúton is ki lehessen értékelni, el lehessen bírálni a páciensek leleteit, minél több területen. „Ha a projekt sikeres lesz, akkor öt évig kötelezően biztosítanunk kell majd a bővített szakorvosi ellátást, de egyébként is, én a jövőt a két említett Agel kórházzal való együttműködésben látom. Náluk ugyanis biztosított a szakorvosi háttér és megyei kórházakat működtetnek. A lévai kórház igazgatójával például áprilisban írnánk alá a partnerszerződést“ – fejtette ki az igazgató. A rendelőintézet megyei forrásból egy speciális utógondozó osztályt is létesítene, mégpedig olyan pácienseknek, akik műtét után már nem maradhatnak hosszabb ideig kórházban, de az állapotuk még nem teszi lehetővé, hogy otthon legyenek ellátva. A részlegen 10 szobát terveznek, 20 ággyal és a páciensek maximum egy hónapig lehetnek az osztályon. „A lényeg tehát a talpra állításuk, a felerősítésük, a fizioterápiás és egyéb gondozás“ – közölte Czékus András. A leendő utógondozó osztály építési engedélyeztetése folyamatban van. A rendelőintézet idén folytatja a parkosítást, padokat helyeznek ki, zöldterületeket alakítanak ki, a főbejárat mellett pedig mindkét irányban járdát építenek, hogy az ügyfeleknek ne kelljen autók közt cikázva az épületbe jutniuk. A felsoroltakat anyagi lehetőségeik függvényében végzik el és jövőre is folytatják a munkát.

Nem várható a gyermekorvosi ügyelet újraindítása

Párkányhoz a legközelebb eső kórházak is 50-60 kilométeres távolságban találhatók, viszont nyáron, strandidényben a település lakossága megkétszereződik. Ezért is lenne fontos, hogy legyen a városban állandó gyermekorvosi készenléti ügyelet. Ennek újranyitása viszont egyelőre nem várható. „ Ebben sajnos nem látom a pozitív változás lehetőségét. Nyitra megyén belül például a vágsellyei gyermekügyelet is meg fog szűnni, azt is be fogják zárni. Sőt, a minisztérium azt tervezi, hogy a megmaradó ügyeletek nyitva tartási idejét is tovább csökkenti. Mégpedig úgy, hogy hétvégén az eddigi reggel héttől este tízig tartó szolgálatot lerövidíti, azaz reggel nyolctól este nyolcig lennének nyitva, munkanapokon pedig az eddigi délután négytől este tízig tartó ügyelet helyett négy órás lenne csak a szolgálat, azaz délután négytől este nyolcig tartana. Mi időközönként szorgalmazzuk, hogy létesíthessünk gyermekügyeletet, ám van egy alapvető akadálya. Mégpedig az, hogy szó szerint, fizikailag kevés a gyermekorvos. Egyszerűen nincs annyi pediáter, akikkel az állandó működést biztosítani lehetne – és ez országos gond, erre hivatkozik a minisztérium is, az ügyeletek bezárása kapcsán. Mi sem tudunk orvost találni az ügyeletre. A gyermekorvosok többsége nyugdíjaskorú, vagy már nyugdíjban van. Párkányban és vonzáskörzetében 1 fiatal gyermekorvos van, az összes többi idősebb, sőt, még utódjuk sincs, akinek a praxist átadhatnák. Napi, ún. normál rendelési időben nálunk jelenleg 2 gyermekorvos dolgozik. Egyikük már a nyugdíjkorhatárhoz közeledik, a másikuk nem. Az idősebbnek már keressük az utódját, csak nehezen találjuk” – mondta Czékus András igazgató és hozzátette, Vágsellyén sokkal több a gyermekorvos, mégis bezárják a készültségi ügyeletet. Párkányban tehát továbbra sem várható a pediátriai ügyelet újranyitása. Az igazgató hozzátette, értesülései és tapasztalatai alapján a gyermekorvosi szakirány még a doktorok közt sem népszerű és a fiatal orvosok sem találják vonzónak azt, hogy gyermekorvosok legyenek. Rendszerszintű, országos gondról van szó tehát, amit a Párkányi Rendelőintézet pusztán önerőből nem tud megoldani. „Hiába biztosítom be az ügyelet feltételeit és körülményeit, ha nem találok hozzá képesített szakembert” – közölte az igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?