Csak a kórházban ismerte be, hogy hamis az oltási igazolványa

orvos

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban is már csak akkor vallott, mikor súlyosbodott az állapota… A hamis igazolványt kiállító orvos nevére sem kellett sokat várni.

 

A kassai egyetemi kórházban kezelt beteg, aki rendelkezett oltási igazolvánnyal, valójában nem volt beoltva. Ezt csak akkor vallotta be, mikor súlyosbodott az állapota – írja a Sme napilap a Markíza információi alapján.

„A hamis igazolvány szerint két vakcinát is kapott a Pfizertől, ez volt a papírján” – közölte a televízió, hozzátették, hogy a páciens a hamisítást végző orvos nevét is elárulta. Az ügyével már a kórház jogi osztálya foglalkozik.

„Egyelőre nem nyilatkozunk az esettel kapcsolatban, mivel nincsenek közelebbi információink” – mondta a Smenek a kórház szóvivője, Monika Krišková.
„Az oltási igazolvány hamisítása, és azt követő használata elfogadhatatlan” – nyilatkozta a lapnak Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

(br, sme, tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?