Belép a politikába Hamran István, a Demokraták színeiben indul az EP-választáson

hamran k

A volt országos rendőrfőkapitány a Demokraták jelöltjeként méretteti meg magát a júniusban esedékes EP-választáson.

Hamran István második helyen szerepel azon a listán, amelyet a Demokraták elnöke, Jaroslav Naď korábbi védelmi miniszter vezet.

A párt színeiben Eduard Heger volt kormányfő, Jana Žitňanská egykori képviselő, valamint Andrea Letanovská – a Demokraták listavezető politikusa a parlamenti választáson –, Juraj Šeliga, Dorota Nvotová, Michal Kiča, Jozef Mihál és Kristián Čekovský is indul az EP-képviselői posztért.

Michal Drotován, Jarmila Koteková, Natália Svitková, Monika Podhorány Masariková és Tomáš Meravý szintén szerepel a jelöltlistán.

Naď a szombati sajtótájékoztatón elmondta, rendkívül fontosnak tartja az idei EP-válsztást. Véleménye szerint Szlovákiának felelősségteljes képviseletre, továbbá erkölcsi szinten megkérdőjelezhetetlen vezetőségre van szüksége az Európai Parlamentben.

Partnereinkkel és szövetségeseinkkel együtt szembe kell szállnunk Putyinnal, a gonosszal, és meg kell mutatnunk, hogy a térfél jó oldalán állunk. A párt értékei a demokrácia, az igazságosság és a polgárok biztonsága

– jegyezte meg.

A voksolásra Szlovákiában június 8-án, szombaton kerül sor. Összesen 15 EP-képviselőt választunk, akiknek a mandátuma öt évre fog szólni. A pártok legkésőbb március 10-ig nyújthatják be jelöltlistáikat.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?