Átadták a szociális otthon új épületeinek kulcsait (VIDEÓ és KÉPEK)

A lakók már nagyon várják a költözést (A szerző felvétele)
Ekecs/Apácaszakállas/Nyárasd |

A napokban adta át Veronika Buc, Nagyszombat megye alelnöke az ekecsi szociális otthon vadonatúj épületeit. A megyei fenntartású intézet a fejlesztéssel 60 férőhelyesre bővül.

Lapunk korábban beszámolt róla, hogy egy nagyszabású program keretében két különálló projekt támogatásával valósult meg az Ekecs, Apácaszakállas, Nyárasd községekbe tervezett beruházás. Az otthon lakosainak többsége ki is választhatta, hogy melyik épületbe szeretne kerülni. Az építkezés feltétele az volt, hogy az új objektumok maximum 40 kilométeres körben legyenek az eredeti lakhelytől, ami meg is valósult.

Az épületek megfelelnek a legmagasabb szintű energetikai normáknak és teljesen akadálymentesítettek (A szerző felvétele)

Hosszú évek óta vártak erre

A gyermekek és felnőttek számára fenntartott koedukált szociális otthon új épületeinek hivatalos megnyitóját a Megyeri utcai családi házak előtt tartották, melyek csaknem teljesen kész állapotban várják a költözőket. Az ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődött, ahol Veronika Buc, Nagyszombat megye alelnöke beszédében elmondta, az új ingatlanok átadásával még magasabbra emelkedik az ellátás színvonala.

„Az intézményi átállásban látjuk a jövő szociális ellátásának közösségi formáját, ezért is vesz részt a 21 megyei intézményből 8 az országos intézményesítési projektben”

– tette hozzá, majd sok erőt kívánt a lakóknak. Őt követve Veres Tibor, a szociális otthon igazgatója vette át a szót, aki elmondta, hogy pontosan két év telt el az alapkőletételtől eddig a pontig.

„Arra számítottunk, hogy hamarabb befejezzük a munkálatokat, de a megváltozott világgazdasági helyzet, az építőanyagok hiánya és a magas árak nagyban hátráltatták a munkálatokat. Ennek ellenére most itt vagyunk” 

- Végül Polák László beszélt, aki megjegyezte, hogy ez az intézmény a községük része, lakói pedig már sok éven át együtt élnek a falu lakosaival.

„Tudjuk, hogy az akkori kor, amikor ezt az intézményt megalapítotték, bonyolult volt. Háború után éltünk és ezekben az években most már nehéz visszatérni ahhoz, hogy milyen okok és körülmények között alapult meg. Annyi bizonyos, hogy az első gondozók apácák voltak, akik közé tartozott Zdenka Schelingová is, akit azóta boldoggá avatott II. János Pál pápa”

– mondta el Polák László. Kihangsúlyozta, hogy az azóta eltelt időben a 2007-es sajnálatos tűzeset után ennek az intézménynek talpra kellett állnia. A beszédek után Veres Tibor, az otthon igazgatója szimbolikusan átadta az új családi házak kulcsait a lakók képviselőinek.

60 főre bővül a szociális otthon, tette közzé Veres Tibor, az intézet igazgatója (A szerző felvétele)

„A konyha része még a projektnek, az már gyártás alatt van, a bútorok pedig a közbeszerzés fázisában. A jelenlegi állapotnak már a tavalyi év során meg kellett volna lennie és ez az év arra lett volna, hogy az épületeket berendezzük. Október vége a projektek lezárása”

– mondta el lapunknak Veres Tibor az átadót követő állófogadáson.

A berendezés még hiányzik, de a konyhák már készülnek (A szerző felvétele)

Korszerű épületek és berendezés

A munka nem áll meg ezen a ponton, hiszen az épületeket meg kell tölteniük élettel. Ebben segítségünkre van a párhuzamosan zajló érzékenyítő program. Három partnerszervezet is segíti a munkájukat.

„Bízom benne, hogy a befektetett energia meghozza a gyümölcsét és az új környezet az életminőség emelése magas szintű szociális ellátást eredményez majd”

- mondta el az igazgató. A jelenlegi 52 fős ellátást 60 főre emelik, az épületek megfelelnek a legmagasabb szintű energetikai normáknak és teljesen akadálymentesítettek.

 

A költözés egy hosszan tartó jó együttműködés és közös munka eredménye lesz (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?