A rozsnyói polgármester kilátásba helyezte egy gömöri hulladékégető létesítését

Michal Domik
Rozsnyó |

Michal Domik, Rozsnyó polgármestere a legutóbbi testületi ülésen kilátásba helyezte, hogy a jövőben szükség lehet egy hulladékégetőre a gömöri régióban a települési szilárd hulladék likvidálása végett.

A polgármester rámutatott, hogy a hulladékégetés az egész Európai Unióban elterjedt, Bécsben például a város területén is van egy hulladékégető. Úgy véli, ez környezetbarátabb megoldás, mint a hulladékot csak úgy a földön tárolni. Hozzátette: el kell magyarázni az embereknek, hogyan is működik egy modern hulladékégető.

Domik úgy véli, ha valóban létesülne egy hulladékégető, azt valahol a Rimaszombat - Nagyrőce  – Rozsnyó háromszög területén kellene elhelyezni.

Korábban felmerült, hogy Várhosszúrét (Krásnohorská Dlhá Lúka) mellett létesítenének ilyen üzemet, de a polgármester szerint ez a terület nem megfelelő, mivel a hegyek között nem áramlik eléggé a levegő. Úgy véli, a hulladékégetőt inkább síkságon, lakott területen kívül kellene felépíteni.

Domik arról is beszélt, hogy a hulladékégetés alternatívája a megfelelő tárolás, és ezzel összefüggésben a város már kapott is egy ajánlatot a Kosit cégtől. Az önkormányzat ugyanis azt tervezi, hogy saját kézbe veszi a települési szilárd hulladék gyűjtését, így évente akár 250 000 eurót is megspórolhatna a városnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?