A Kassa megyei középiskolák a következő tanévben 6 487 kilencedikes diákot vehetnek fel

Kassa megyében több mint 6000 kilencedikest vesznek fel a középiskolák
Kassa megye |

A következő tanévben összesen 6 487 kilencedikes diák kezdheti meg első évfolyamát a Kassa megyei középiskoláiban. A megye közzétette a 2023/2024-es tanévben a középiskolák évfolyamába felvehető legmagasabb tanulólétszámot. Idén több változás is történt a korábbi évekhez képest. Hatályba lépett egy rendelet, amely az önkormányzatok számára segédmankót jelent.

„Az oktatási minisztérium 70 százalékban határozza meg azokat a kritériumokat, amelyek alapján az egyes tanulmányi és képzési területekre felvehető tanulók számát elosztják. A fennmaradó 30 százalékot a megye osztja szét. Idén először a minisztérium a szakközépiskolák számára is meghatározta az újonnan felvehető tanulók számát az alsó tagozatos szakképzés tanszakain. Ezen a területen a Kassa Megyei Önkormányzat 1141 tanuló újraelosztását kapta feladatul, ami Szlovákia összes megyei önkorámnyzata közül a legmagasabb számot jelenti. Érdekes volt látni a kassai régió középiskoláinak rangsorát, amelyet az értékelési kritériumok összesített pontszámainak összeadása után kaptunk. Így tisztább képet láthatunk a régió középiskoláinak színvonaláról” – tolmácsolta lapunknak Rastislav Trnka, a Kassa Megyei Önkormányzat elnökének szavait Hudák Michal megyei szóvivő.

Mint kiderült, az oktatási minisztérium az egyes iskolatípusokra vonatkozóan konkrét kritériumokat határozott meg. A gimnáziumok esetében például a külső érettségi vizsga eredményeit vagy a tanulmányaikat egyetemen folytató végzősök arányát értékelték. A szakközépiskolák esetében figyelembe vették az iskola együttműködését a munkaadókkal és a végzettek foglalkoztatási arányát. A konzervatóriumok, a sportiskolák és a művészeti iskolák szintén speciális kritériumokkal rendelkeztek. A felvehető tanulók számának meghatározásakor a megye figyelembe vette az országos versenyek vagy tantárgyolimpiák eredményeit, valamint a nemzetközi versenyek vagy tantárgyolimpiák eredményeit a középiskola teljes tanulói létszámához viszonyítva. Figyelembe vették azt is, hogy a középiskola részt vesz-e nemzetközi projektekben és nemzetközi programokban, vagy hogy a tanulók számára valamely nemzeti kisebbség nyelvén nyújt-e oktatást és képzést. A megyei önkormánzyat zerint a munkáltatókkal és más, a szakképzésre hatást gyakorló szereplőkkel való kommunikáció elengedhetetlen a középiskolák legnagyobb létszámú elsőéveseinek sikeres beilleszkedéséhez. A középiskolát végzettek minőségét végső soron a munkaadók ítélik meg. Ezzel összefüggésben a Kassa Megyei Önkormányzat oktatásügyi osztálya Nagymihály, Tőketerebes, Rozsnyó és Igló (Spišská Nová Ves) térségében munkamegbeszéléseket tartott, ahol közvetlenül kommunikált a régió szakképzésére hatással lévő munkaadókkal és az érdekelt felekkel az elsőévesek felvételének jövőbeli beállításáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?