Tudja, mit tegyen, ha autóbaleset szemtanúja?

autóbaleset k

Nézzük, mit tanácsol egy mentős arra az esetre, ha egy autóbaleset szemtanúja.

Amennyiben közlekedési baleset szemtanúi vagyunk, az elsősegélynyújtás előtt állítsuk le saját járművünket. Kapcsoljuk be a figyelmeztető jelzést az autón, majd vegyünk magunkra a fényvisszaverő mellényt. Amennyiben a baleset autópályán történt, az autó utasainak el kell hagyniuk a járművet, hogy az úttest mellé álljanak. „Egy felelős személyt bízzon meg a figyelmeztető háromszög elhelyezésével száz méteres távolságra” – magyarázza  doc. MUDr. Viliam Dobiáš, PhD, a Szlovák Vöröskereszt (SČK) elnöke. „A balesetet szenvedett autóhoz érve célszerű kihúzni a kulcsot a gyújtásból, ezzel megszakítva a legtöbb áramkört. Ha két–három percen belül nem keletkezik tűz a baleset után, később ez nagyon valószínűtlen” – teszi hozzá.

Ha az autóból fehér színű füst árad, a szakértő szerint nem jelent problémát. Ez víz-, fék- vagy hűtőfolyadékgőz. Ha azonban a füst sötét színű, ne közelítse meg a járművet. Ezután – legyen szó autóról vagy buszról – próbálja megállapítani, hányan ülnek a járműben. „Próbáljuk meg kideríteni, hogy ki van magánál, ki reagál. Nézze meg, lát-e rajtuk külső vérzést. Miután megállapította az utasok számát, hogy van-e eszméletlen vagy vérző személy, hívja a 112-t. Próbálja meg leírni az operátornak a helyzetet, az utasok számát és állapotát, a baleset helyszínét” – teszi hozzá Dobiáš.

Az elsősegélynyújtás előtt vizsgálja meg, fennáll-e életveszélyes állapot valamelyik sérültnél: ellenőrizze a légzésüket, a vérkeringésüket, fennáll-e külső vérzés vagy eszméletvesztés. Ha nem áll fenn életveszély, folytassa a másodlagos vizsgálattal: ellenőrizze, nem áll-e fenn olyan állapot, amely elsősegélynyújtás hiányában tartós egészségügyi következményekhez vezethet. Vizsgálja át a test egészét, keressen sebeket, duzzanatokat, deformitásokat a fejen, a felső és alsó végtagokon, a mellkason és a hason is.

(Zdravie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?