Nem is gondolná, hol épülhet fel a világ legnagyobb Szűz Mária-szobra

Ankara |

<p>A világ legnagyobb Szűz Mária-szobra épülhet a nyugat-törökországi Izmir tartomány Selcuk körzetében, a történelmi Epheszosz közelében - számolt be róla a Vatan című török napilap hétfőn.</p>

Zeynel Bakici, Selcuk város polgármestere az újságnak azt nyilatkozta, hogy az alkotás legalább olyan tekintélyt parancsoló lesz, mint a New York-i Szabadság-szobor vagy a Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobra. Azt azonban, hogy pontosan mekkora szobrot építsenek, még nem döntötték el.

Bakici emlékeztetett arra, hogy az UNESCO tavaly Epheszosz antik romvárossal együtt felvette a világörökségi listára Szűz Máriának a közelben álló, feltételezett lakóházát is, ahol Mária a hagyomány szerint Krisztus halála után élt.

Selcuk polgármestere kiemelte, hogy míg hozzájuk évente 2,5 millió turista érkezik, addig a tízezer lakosú Fatimát Portugáliában kétszer annyian látogatják.

Hozzátette: még Chile fővárosában, Santiagóban a 22 méter magas Szűz Mária-szobrot is ezrek keresik fel minden évben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?