Erős napvihar száguld a Föld felé

Göttingen |

<p>Erős napkitörést regisztrált kedden a NASA Solar Dynamics Observatory műholdja, a tudósok az idei év első jelentős napviharát az X1,2-es kategóriába sorolták.</p>

A NASA illetékesei szerint a közép-európai idő szerint 19 óra 32 perckor észlelt napkitörést néhány órával korábban megelőzte egy mérsékeltebb, M7,2 kategóriájú napkitörés.     A Göttingeni Egyetem asztrofizikai intézetének első számításai szerint a plazmafelhő egy része másodpercenként 1500 kilométeres sebességgel halad, és várhatóan csütörtökön reggel öt óra körül érkezik meg a Földre. Az idei év első jelentős geomágneses vihara mintegy tizenkét órával később éri el csúcspontját.    Jó idő esetén Európa északi részén akár északi fényt is lehet látni a jelenség hatására csütörtök este és péntek hajnal között. "Ez egy igazán heves esemény, amelyet az energiával erőteljesen feltöltött protonok okoznak. Ezek a pozitív töltetű részecskék a Föld felszínéig is eljuthatnak, de nem jelentenek veszélyt" - magyarázta Curdt.    A napkitörés miatt elhalasztották az Orbital Sciences Corp. űrhajójának indítását az Egyesült Államokból a Nemzetközi Űrállomásra. A cég Antares rakétájának csütörtökön kellett volna indulnia utánpótlás-szállítmánnyal, de szerdán a halasztás mellett döntöttek.    Az Orbital Sciences illetékesei szerint az energiával erőteljesen feltöltött protonok hatással lehetnek a rakéta elektronikus berendezésére, és ez meghiúsíthatja a sikeres indítást.    A NASA közlése szerint az erős naptevékenység semmilyen veszélyt nem jelent a Nemzetközi Űrállomáson dolgozón hat asztronautára.    A napkitörés (fler) néhány perces heves robbanás a Nap fotoszférájában vagy afölött. A flerek ellentétes polaritású mágneses terek találkozásakor felszabaduló energiából táplálkozhatnak. A Nap tizenegy éven át tartó ciklusa alatt összesen tízezer napkitörés történik, ezekből mintegy negyven éri el a Földet. A napkitöréseket az energiájuk szerint A, B, C, M és X betűkkel jelzett kategóriákba sorolják. Az X kategóriájuak a leghevesebb kitörések.     A műholdakban és az elektromos hálózatokban keletkező többmilliós károk megelőzésére 2013-ban új európai távoli felderítő-figyelmeztető rendszert fejlesztettek ki a világűr időjárásának megfigyeléséhez. Segítségével a napkitörések után időben megjósolható, vajon eléri-e és ha igen, milyen intenzitással a Földet a napvihar. A károk megakadályozása érdekében ilyenkor kikapcsolhatják az elektromos hálózatot vagy egyéb intézkedéseket hozhatnak.    Napvihar okozott az elmúlt évben például többórás áramkimaradást Svédországban, leállt az európai légi radar és számos amerikai repülőjáratot törölni kellett. A 390 millió eurót érő Midori 2 kutatóműholdnak pedig nyoma veszett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?