A svájciak intenzívebbnek érzik a csoki illatát, mint a mások

Genf |

<p>Intenzívebben érzékelik a csokoládé illatát a&nbsp;svájciak, mint a más nemzetiségűek. Svájci&nbsp;és amerikai kutatók eredményei szerint a szociális identitás, vagyis az adott csoporthoz tartozás érzése befolyásolja a szaglást.&nbsp;</p>

A szociálpszichológia egyik elmélete szerint az, hogy az ember milyen csoporthoz tartozónak érzi magát, befolyásolja a körülötte lévő világ észlelését. Bár vannak arra utaló jelek, hogy a kultúra a szagok és illatok érzékelésére is hatással lehet, a szociális identitás szaglásban játszott szerepét eddig kevéssé kutatták - áll a Genfi Egyetem közleményében. 

Geraldine Coppin, az intézmény kutatója és a New York-i Egyetem szakértői a svájci identitás és annak a csokoládéillat érzékelésében játszott szerepe példájával vizsgálták a szociális identitás hatását. Eredményeiket a Scientific Reports című szaklapban mutatták be. 

A kutatás során a Genfi Egyetem 25 svájci és 25 nem svájci tanulójával szagoltattak meg két illatot: csokoládé és édes pattogatott kukorica illatát, mely utóbbi semmilyen kapcsolatban nem áll a svájciidentitással. A résztvevőknek egy 1-től 10-ig terjedő skálán kellett értékelniük, mennyire érzik kellemesnek, ismerősnek és intenzívnek az illatokat. 

Ezt követően a svájci identitásról kérdezték őket például kérdőívek segítségével. Egyrészt olyan dolgokat kellett felsorolniuk, melyeket Svájchoz kötnek, másrészt az országhoz kapcsolódó pozitív vagy negatív tulajdonságokat. 

A kérdőíves teszt után ismét értékelniük kellett az illatokat. 

A tiszta illatokon kívül egy ugyanolyan mértékben csokoládé- és ugyanolyan mértékben popcornillatból álló keveréket is megszagoltattak velük. A tanulóknak meg kellett állapítaniuk, hogy inkább a csokoládé vagy inkább a pattogatott kukorica illatát érzik. A svájciak a nem svájciakhoz képest sokkal intenzívebbnek érezték a csokoládé illatát, a popcornét ellenben a többiekkel azonos mértékben érzékelték.

A nemzetiségükkel foglalkozó tesztrész a svájciakban felerősítette szociális identitásukat, ami miatt esetükben az a jelenség sem működött, mely alapján az illat veszít intenzitásából, mivel egy idő után az orr hozzászokik.

Coppin szerint vizsgálatuk bizonyíték arra, hogy a szociális identitás felerősítésével befolyásolható az illatérzékelés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?