Diáknap az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban

Pázmány Péter Gimnázium diáknap

Egy iskola életében a november nem múlhat el diáknap nélkül. Az 1989-es bársonyos forradalom óta november 17-e nemzetközi diáknap és a szabadságért és demokráciáért való küzdelem napja Csehországban és Szlovákiában. Az ünnepnapot megelőző napon több iskolában tartanak diáknapot, így tettünk az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban is.

Az iskola programja a környezettudatos életmódra, multikulturalizmusra és kommunikációra épül. Ezzel összhangban és a diáktanács segítségével igazán gazdag programot sikerült összeállítani. A diákok több foglalkozáson is részt vehettek, érdeklődésüknek megfelelően.

Hagyományosan az elsősöké volt a vendéglátás szerepe, amely abból állt, hogy otthon készített édes és sós finomságokkal, valamint különféle teákkal várták diáktársaikat a teaházba. A fogyasztást követően Bezányi-Thuróczy Flóra vezetésével, aki a Fox játszani? képviselője, társasjátékozással töltötték idejüket. A kommunikáció téma nemcsak ezen a foglalkozáson volt középpontban, hanem Sikula Katalin workshopján is, amely a médiaismerettel és az álhírek világával ismertette meg (újra és újra) a diákokat. Stugel Tibor, a Kultúrkorzó elnöke és az érsekújvári Rockszínpad vezetője a rendezvényszervezés rejtelmeibe nyitott kaput, elárulta sikerének (egy-két) titkát és a diákokat is sok-sok hasznos tanáccsal látta el.

ujszo

A környezettudatos vonalat nagyon fontosnak tartjuk a gimnáziumban. Bencsik Csilla a hulladékmentes – zero waste – életmódról beszélgetett diákjainkkal, tippeket adott, hogyan lehet kevesebb szemetet termelni, és felhívta a figyelmet saját hozzáállásunk megváltoztatásának fontosságára is. Hogy ne csak a szavaknál maradjunk, az iskola gondnokának köszönhetően elhelyeztünk két madáretetőt Érsekújvár területén, ezzel is segítve környezetünk biodiverzitásának megőrzését.

ujszo

A multikulturalizmus jegyében Málnási Tamás tartott egy igen érdekfeszítő előadást, melyben Egyiptom titkait (részben) tárta fel. A Szeredi Holokauszt Múzeum munkatársa, Horváth Krisztián párhuzamot próbált vonni a november 17-i ünnep és a zsidóság szabadságért és demokráciáért folytatott küzdelme között. Az előadást követően virág-, konkrétan krókuszültetéssel emlékeztünk meg a holokausztban meggyilkolt 1,5 millió gyermekáldozatról. A Krókusz Projekt az elültetett virágokról kapta a nevét. A vészkorszakban a zsidók ruháján kötelezően viselt csillagra emlékeztető alakjával és sárga színével az előítéletre, a kirekesztésre utal, tavaszi virágként pedig a remény, az élet szimbóluma. Bízunk benne, hogy a folyamatos emlékeztetés eredményeképp nő annak esélye, hogy diákjaink a jövőben ne jussanak az egykori kortársaik sorsára és ne váljanak potenciális elkövetővé sem.

A diákok visszajelzései alapján az idei diáknap is sikeres volt, amely nemcsak szórakoztató programokat kínált, de lehetőséget adott belegondolni, átérezni november 17. üzenetét is.

Peternai Zsuzsa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?