Virtuális Google-könyvtár

<p>A virtuális könyvtárban, amelyet a Google ki akar építeni, már egymillió, negyven nyelven írt kötet áll rendelkezésre a könyvkeresőn keresztül. Mintegy 100 országban digitalizálták ezeket. Lehetetlen megjósolni, hogy meddig jut el, a szaporításnak nincs eltervezett határa.</p>

A virtuális könyvtárban, amelyet a Google ki akar építeni, már egymillió, negyven nyelven írt kötet áll rendelkezésre a könyvkeresőn keresztül. Mintegy 100 országban digitalizálták ezeket. Lehetetlen megjósolni, hogy meddig jut el, a szaporításnak nincs eltervezett határa. Jelenleg 20 ezer kiadó és 28 nagy könyvtár, köztük olyan híres egyetemek, mint az oxfordi, a Harvard vagy a Stanford, fogadta el az ajánlatot a digitalizálására és a világhálóra való felrakásra. Spanyolországban az első csatlakozók között van a madridi Complutense egyetem és a barcelonai Cataluna könyvtár - írta az El País című spanyol lap. A kezdeményezés óriási jelentőségét az adja, hogy míg jelenleg az emberiség 90 százaléka számára nincs elérhető forrás, ezentúl egy képernyő és egy telefonvonal lehetővé teszi a tudáshoz való hozzáférésben megnyilvánuló egyenlőtlenség megszűntetését.

Az egyetlen különbség az egyes országok között csak azokból a törvényekből származhat, amelyek a szellemi tulajdont védik, mivel a projekt védi a szerzői jogot. A copyright-ok esetében csak kivonatok megtekintésére lehet számítani, illetve online vásárlási ajánlatokra és közeli könyvtárak listájának ismertetésére, ami egyenértékű egy könyvnek a könyvesboltban való átlapozásával.

A spanyolok a két könyvtár csatlakozásával olyan művekbe engednek betekintést, mint Rabanus Naurus 9. századi tudós, könyvtáralapító költeménye, X. (Bölcs) Alfonz kasztíliai király (1221-1284) Az asztronómia tudományának könyvei című műve, Ptolemaiosz Kozmográfiája a Kr.u. 1. századból, egy 16. századi többnyelvű biblia, továbbá 725 ősnyomtatvány. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?