Valami egészen más

<p>A közelmúltban felröppent a hír, hogy jövőre egyetlen műsorra ismét összeáll a legendás Monty Phyton csoport. Az érdeklődés óriási: a londoni arénába szóló húszezer jegy 43 másodperc alatt kelt el az interneten.</p>

A csoport ezért további négy előadást hirdetett meg, és film is készül a műsorról, amelyről egyelőre annyit tudni, hogy néhány régi jelenetet aktualizálnak, illetve pár újat írnak. A Monty Python Repülő Cirkusza első szériáját 1969 októberében kezdte el vetíteni a BBC. Késő este adták, ráadásul nem országosan. A besorolhatatlan, szürrealista, meghökkentő sorozat így is alaposan felkavarta az angol humor állóvizét, mert semmilyen addigi műsorhoz nem volt fogható. John Cleese, Graham Chapman, Eric Idle, Michael Palin, Terry Jones, valamint az animációkért felelős amerikai Terry Gilliam fenekestől forgatta fel a tévézés tradícióit azzal, hogy józan ésszel elképzelhetetlen szituációkba helyeztek hétköznapi karaktereket, vagy épp ellenkezőleg: fura figurákat szerepeltettek hétköznapi szituációkban, a hagyományos értelemben vett helyzet- és jellemkomikum határait összemosva. A nyelvi humor is fontos eleme volt ezeknek a jeleneteknek, de még a beszédmód is jelentőséggel bírt. Kedvelték a visszatérő karaktereket, és nagy előszeretettel űztek gúnyt köztiszteletben álló foglalkozások képviselőiből. Később, amikor világhírűek lettek, megtiltották a sorozat szinkronizálását, illetve azt, hogy a csatornák reklámokkal szakítsák meg az egyes részeket.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"130530","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]És most következzék valami egészen más!A sorozat magyar feliratozását Galla Miklós, a térség legnagyobb „pythonológusa” készítette. A magyar királyi tévé 1993–94-ben vetítette a 45 részes szériát, szigorúan a késő esti órákban. (Az éberebb nézők már akkor videóra rögzítették az összes részt, és bizony jól tették, mert DVD-n csak 2007-ben jelent meg a teljes sorozat a magyar piacon.)Galla Miklós bevezetői külön említést érdemelnek, mert a humorista hasznos háttérinformációkkal segítette egyes jelenetek megértését. És mivel ő maga is abszurd fazon, ezek a bevezetők ráhangolták a tévénézőket arra, ami várt rájuk.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"130531","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]És most következzék valami egészen más!Monty Python csoport megjelenését nem véletlenül szokás a Beatles zenei forradalmához hasonlítani, hiszen a négy gombafejűhöz hasonló hatást gyakoroltak a humor műfajára. (Egyik későbbi filmjüket részben rajongójuk, George Harrison finanszírozta). Lehet, hogy nélkülük a világ ma is gatyaletolásokon, vicces elszólásokon, fenékbe rúgásokon és lendületes tortacsatákon hahotázna. Nem mintha az ilyen jellegű poénok távol állnának a Monty Python csoport tagjaitól, ők azonban a viccelődést abszurd, groteszk, illetve szürrealista csavarokkal, vagy éppen száraz minimalizmussal emelték magasabb szintre vagy fullasztották anarchiába.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"130532","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]A csapat tagjai ráadásul remek előadók – szinte minden szerepet ők játszottak a jelenetekben, férfiakat és nőket egyaránt. Hárman közülük azóta felkerültek minden idők ötven legjobb humoristájának listájára, és máig a vígjátékiparban tevékenykednek. (Terry Gilliam, a fura animációs filmecskék készítője pedig világhírű filmrendező lett, olyan mozik fűződnek a nevéhez, mint a Félelem és reszketés Las Vegasban vagy a 12 majom.) Ez főleg annak a tükrében hatalmas fegyvertény, hogy eredetileg valamennyien más pályára készültek. Elit egyetemeken végeztek: Terry Jones és Michael Palin Oxfordban, John Cleese, Graham Chapman és Eric Idle pedig Cambridge-ben. A brit tagok már diákéveik alatt próbálgatták szárnyaikat, Cleese épp az egyetemi színpad amerikai turnéján találkozott először Terry Gilliammel. És most következzék valami egészen más!Graham Chapman 1989-es halála óta a csoport tagjai nem léptek fel együtt, filmeket is csak külön-külön készítettek, leszámítva A hal neve: Wandát és a Fészkes fenevadakat, amelyben John Cleese és Michael Palin is látható. Utolsó közös fellépésüket máig emlegeti, aki látta. Egy urnát vittek a színpadra, amelyben állítólag Chapman hamvai voltak. Terry Gilliam később felrúgta, majd felporszívózta a kiszóródott port... És most következzék valami egészen más!A Monty Phyton-féle humort nem kötelező szeretni. Akik viszont szeretik (vagyis az erős idegzetűek, nyitottak és kellően őrültek), azok külön kasztot képviselnek, egyazon klub tagjai, ugyanúgy reagálnak bizonyos, mára szállóigévé vált mondatokra. (Gondoljunk csak a keresztény hívők tömegeit felháborító Brian életéből származó szállóigékre.) Sokan úgy vélik, hogy a humor műfajában azóta sem ért senki Pythonék nyomába. Ahhoz ugyanis komoly fantázia, kreativitás, politikai és vallási inkorrektség, vizuális és előadói véna kell(ene). És persze egy, a BBC-hez hasonlóan bátor tévécsatorna, amely vállalná a végtermék levetítését. Még akkor is, ha az ő műsorvezetőiket szintén kíméletlenül parodizálják benne...
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?