Murakami Haruki új regényt írt

mh

Hat év után új regénnyel jelentkezik a világhírű japán író, akit évek óta az irodalmi Nobel-díj egyik esélyeseként emlegetnek.

Kiadója, a Sincsosa szerdán jelentette be, hogy a 74 éves szerző következő regénye április 13-án kerül a boltokba. A kiadó nem közölte sem a könyv címét, sem a témáját, csak azt, hogy a japán nyelvű kézirat 1200 oldalt foglalt magában. Nem tudni azt sem, hogy az új regény mikor lesz elérhető más nyelveken. Legutóbbi műve, A kormányzó halála 2017-ben jelent meg.

A kortárs posztmodern próza egyik nagymesterének számító Murakami műveit a világ mintegy 50 nyelvére fordították le, számos művét színpadra állították, filmre vitték. Regényei közül a Norvég erdőből csak Japánban több mint négymillió példányt adtak el. Magyarul is megjelent még többek közt a Kafka a tengerparton, A kurblimadár krónikája vagy az 1Q84 (Ezerkülöncszáznyolcvannégy). A regények mellett több esszét és novelláskötetet is publikált, ezek közül a Köddé vált elefánt és a Férfiak nő nélkül magyarul is megjelent.

Nevét évek óta emlegetik a Nobel-díj várományosai között, de az elismerést eddig még nem kapta meg. 2006-ban Franz Kafka-, 2009-ben Jeruzsálem-, 2015-ben Hans Christian Andersen irodalmi díjjal jutalmazták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?