Még tíz évig nem kell fizetni a roamingért az EU-ban

okostelefon k

Megszületett az uniós intézmények közötti megegyezés: további tíz évvel meghosszabbítják a roamingdíjak eltörlését, vagyis 2032-ig nem kell aggódnunk, ha külföldön internetezünk.

Eredetileg 2022 június végéig lett volna érvényben a barangolási díjak eltörléséről szóló jogszabály, azonban ezt most meghosszabbították. Ez az intézkedés egyébként az egyik legnépszerűbb uniós döntés. Sőt, a következő tíz évben még kedvezőbb feltételekkel használhatják a polgárok a külföldi hálózatokat. A szolgáltatóknak például megtiltják, hogy rontsanak a minőségen, és 4G helyett csak 3G minőséget szolgáltassanak. program lényeges eleme, hogy a szolgáltatóknak ugyanazokat a feltételeket kell biztosítaniuk az ügyfeleknek, mint ha azok a saját országukban lennének. Az uniós egyezség része, hogy az utazók minden további díj nélkül hozzáférhetnek a segélyszolgálatokhoz – akár hívás, akár szöveges üzenet útján, beleértve a hívó helyére vonatkozó információk továbbítását is. A nagykereskedelmi barangolási díjakat – ez az az ár, amelyet a szolgáltatók egymásnak számítanak fel, amikor ügyfeleik más hálózatokat használnak az EU-n belüli barangolás során – 2022-től gigabájtonként 2 euróban korlátozzák, 2027-re fokozatosan 1 euróra csökkennek. A roamingról szóló döntést a tagállamok jövő héten szerdán, az Európai Parlament illetékes szakbizottsága pedig soron következő ülésén hozza meg.

Az Európai Unió 2017 júniusában törölte el a roamingdíjakat, azóta az európaiak az unión belüli utazásaik során ugyanolyan feltételekkel használhatják mobilelőfizetésüket hívásra, SMS-ezésre és internetezésre, mint saját országukban, többletköltségek nélkül, de csak három egymást követő hónapon keresztül. Aki ezt túllépte, az a szolgáltatók külföldi tarifatáblázatának megfelelően kellett, hogy fizessen. Az Európai Bizottság adatai szerint a mobiltelefonnal rendelkező európaiak legalább fele utazott külföldre az elmúlt négy évben, a mobil barangolás használata mintegy 17-szeresére nőtt a roamingdíjak 2017-es megszüntetése előtti nyár vonatkozó adataihoz képest. (ProfitL., EUrologus)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?