Fehéroroszország légtérsértéssel vádolja Lengyelországot

lukasenka k

Fehéroroszország a légterének megsértésével vádolta meg Lengyelországot pénteken.

A fehérorosz határőrség tájékoztatása szerint Hrodna megye Beresztovickij kerületében egy lengyel Mi-24-es katonai helikopter megsértette a közös határt 1200 métert berepülve fehérorosz területre.

A minszki hatóságok közölték, hogy a történtekről tájékoztatták a lengyel felet.

Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes a Polsat News televízió műsorában azt mondta, „elemzik a helyzetet, de nagy körültekintéssel kell kezelni a fehérorosz szolgálatok ilyen jellegű bejelentéseit”.

Nem sokkal később Jacek Goryszewski, a lengyel műveleti parancsnokság szóvivője közölte, hogy nem sértették meg a szomszédos állam légterét.

„Hazugságról és provokációról van szó Fehéroroszország részéről. Nem volt semmiféle ilyen határsértés” – jelentette ki az alezredes a légtérfigyelő radarokra hivatkozva.

Augusztus elején Lengyelország jelentette, hogy két fehérorosz helikopter hatolt be a légterébe. Akkor Varsó értesítette a NATO-t, majd csapaterősítésről döntött a Fehéroroszországgal közös határán. A minszki vezetés tagadta Varsó légtérsértésre vonatkozó vádjait. Az incidens tovább terhelte a két ország egyébként is feszült viszonyát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?