Európa csaknem felét aszály fenyegeti

aszály k

Európa csaknem felét aszály fenyegeti – derült ki az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) hétfőn közzétett jelentéséből.

A JRC azt írja, hogy augusztus 10-én Európa területének 47 százalékán elérte a figyelmeztetési szintet az aszály mértéke, míg a vizsgált régiók 17 százalékán a teljes riasztási fokozat van érvényben.

A kutatók szerint a szárazság a kevés esővel és a májustól kezdődő számos hőhullámmal függ össze, amelyek Európa-szerte széles körben befolyásolták a folyók vízhozamát. A vízmennyiség csökkenése az energiaágazatot is hátrányosan érintette mind a vízenergia-termelés, mind más erőművek hűtőrendszerei esetében. Hozzátették, az aszály vélhetően jelentősen csökkentette a nyári terméshozamokat, leginkább a kukoricát, a szójababot és a napraforgót érintette.

„A talajnedvesség alacsony mértéke és a növényekre nehezedő környezeti terhelés egyaránt súlyos” – áll a jelentésben, amely több mint egy tucat olyan országot sorolt fel, ahol az aszályveszély fokozódott, köztük Németországot, Franciaországot és Nagy-Britanniát. „Európa többi részén, amelyet már korábban is sújtott az aszály, stabilan fennmarad a súlyos szárazság”.

A dokumentum szerint azokban a régiókban romlanak leginkább a körülmények, amelyeket már 2022 tavaszán is érintett az aszály – például Észak-Olaszország, Délkelet-Franciaország, valamint Magyarország és Románia egyes területein.

A kutatók előrejelzése alapján a Földközi-tenger nyugati térségében novemberig a szokásosnál melegebb és szárazabb körülményekre lehet számítani a kontinensen.

„A közelmúltban lehullott csapadék enyhíthette az aszályos körülményeket Európa egyes régióiban” – mondják a szakértők. „Egyes területeken azonban a kapcsolódó zivatarok károkat, veszteségeket okoztak, és mérsékelhetik a csapadék jótékony hatását” – vélik a jelentés készítői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?