Egy sarkvidéki fegyintézetbe helyezték át Putyin orosz bírálóját, Alekszej Navalnijt

Moszkva |

Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikust, akinek hollétéről három hete nem voltak értesülések, az Oroszország sarkvidéki területén található Jamali Nyenyecföld egyik fegyintézetébe helyezték át - közölte hétfőn sajtótitkára, Kira Jarmis az X-en.

A tájékoztatás szerint Navalnij a hármas számú fegyintézetbe került, amely az ötezer lakosú Harp településen található. Az orosz ellenzéki jól van, ügyvédje hétfőn meglátogathatta - tette hozzá Jarmis.

Hozzátartozóinak és támogatóinak december eleje óta nem volt tudomásuk hollétéről. Egy nyári bírósági ítélet értelmében Navalnijnak börtönbüntetését egy szigorúbb fegyintézetben kell letöltenie, mint amilyenben korábban volt, ezért áthelyezését valószínűnek tartották.

Navalnij ellen a moszkvai városi bíróság augusztus 4-én a következő vádakat mondta ki bizonyítottnak: szélsőséges csoport létrehozása, szélsőséges tevékenység finanszírozása, szélsőségességre való felbujtás, az állampolgárok jogait sértő nonprofit szervezet létrehozása, kiskorúak veszélyes cselekményekbe való bevonása és a nácizmus rehabilitálása, bár az utóbbi három vádpont miatti büntetés letöltése alól az elítélt felmentést kapott elévülés miatt.

Az orosz ellenzékinek a büntetést a rá 2021-ben csalás és a bíróság megsértése miatt kiszabott kilencéves szabadságvesztéssel együtt kell letöltenie.

Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának bírálójaként vált ismertté. Nyugati laboratóriumok szerint 2020 augusztusában egy szibériai útja során megmérgezték. Külföldi gyógykezelése után, 2021 januárjában visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett, csalás miatti szabadságvesztésének letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezt követően újabb eljárások indultak ellene, egyebek között terrorizmus címén.

2021 júniusában bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?