Botswana 20 ezer elefánt küldésével fenyegeti Németországot

Mokgweetsi Masisi

Botswana elnöke azzal fenyegette meg Németországot, hogy húszezer elefántot küld az európai országnak. Az afrikai ország államfőjét ugyanis felbőszítette, hogy Berlin bírálta az elefántok vadászatát és a trófeák exportját. Az államfő szerinte országa csupán az állatok számát szabályozza.

„Éljenek a németek úgy az állatokkal, mint ahogy nekünk akarják diktálni” – jelentette ki Mokgweetsi Masisi botswanai elnök a Bild című napilap internetes változatában kedden közölt interjúban.

„Ez nem vicc” – tette hozzá az ajánlatról.

„Szívesen adnánk ilyen ajándékot Németországnak” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy az ajándék elutasítását nem fogadnák el.

A Dél-afrikai Köztársaság területébe ékelődött Botswanában él a világ legnépesebb elefántpopulációja – mintegy 130 ezer egyed – amellyel az elnök szerint nehéz az együttélés. Mokgweetsi Masis megemlítette, hogy az elefántok emberekre, falvakra és megművelt területekre támadnak.

A zöldek vezette német környezetvédelmi minisztérium az elefántvadászok trófeáit vette célkeresztbe, amelyeket gazdag nyugati ügyfeleknek kínálnak fel eladásra. A tárca idén kilátásba helyezte a trófeák importjának szigorúbb korlátozását a vadorzással kapcsolatos gondok miatt.

A német minisztérium szóvivője kedden közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy tárgyalásokat folytatnak az Európai Unión belül a kötelező importengedélyeknek más védett fajokra történtő kiterjesztéséről.

„Németország a legnagyobb vadásztrófea-importőr az EU-n belül, és ebből a szempontból különleges a felelőssége” – tette hozzá a szóvivő.

Masisi elnök tervezett „ajándékával” kapcsolatban a szóvivő közölte, hogy Botswana az ügyben még nem lépett kapcsolatba Németországgal.

Botswana 2019-ben feloldotta az öt évvel korábban az elefántpopuláció és más fajok védelmében elrendelt teljes vadászati tilalmat. A döntés felháborította a környezetvédőket. A kereskedelmi célú vadászat fontos helyi bevételi forrás.

Botswana azóta éves kvótát ad ki a levadászható állatokra. Az ország 8000 elefántot kínált fel Angolának és 500-at Mozambiknak 2022-ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?