Balázs Péter: nagyon kemény jelzés, hogy Pozsony hazarendelte budapesti nagykövetét

Budapest |

<p>Nagyon kemény jelzésnek nevezte Szlovákia budapesti nagykövetének hazarendelését a külügyminiszter az ATV csütörtök reggeli műsorában.</p>

Balázs Péter elmondta: ez a lépés általában azt jelenti, hogy egy ország aggodalmát fejezi ki valamilyen szituációval kapcsolatban. Hozzátette, nem lenne meglepődve, ha beigazolódna, Szlovákia válaszlépéseket tervez a magyar állampolgárság kiterjesztése miatt.

A külügyminiszter szerint semmi nem indokolja a szlovákiai választások előtt, hogy Magyarország "előreszaladjon" ebben az ügyben, mert ennek kárvallottja a Magyar Koalíció Pártja lehet. Szerinte Robert Fico kormányfőnek szüksége van arra, hogy elterelje a figyelmet Görögország anyagi kisegítéséről, és ehhez jó téma a magyar állampolgárság ügye.

Martonyi János leendő külügyminiszter szerdán Pozsonyban tárgyalt a szlovák diplomácia irányítójával, Miroslav Lajcákkal. A szlovák miniszter barátságtalan lépésnek nevezte, hogy Magyarország nem konzultált hazájával az állampolgárság kiterjesztéséről.

"Arra számítok, hogy Szlovákia ebben az ügyben is a megfelelő nemzetközi szervekhez fordul. Tolmácsolni fogjuk aggodalmainkat és fenntartásainkat a magyar lépéssel kapcsolatban" - fejtette ki Miroslav Lajcák.

Martonyi János elmondta: Budapest tudomásul veszi, hogy Szlovákiának aggodalmai vannak az állampolgárság kiterjesztése miatt.

"A mi véleményünk az, hogy kölcsönösen tekintettel kell lennünk ezekre az érzékenységekre. (...) Ha ezeket a kérdéseket minden esetben őszinte, nyílt és baráti légkörben kezeljük, akkor nem lesznek köztünk komoly gondok" - vélekedett a kijelölt külügyminiszter.

A megbeszélést követően Szlovákia hazarendelte budapesti nagykövetét. A magyar Külügyminisztérium bejelentette: magyarázatot vár Pozsonytól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?