Andrzej Duda: a világ kiváló teológust veszített el

Andrzej Duda

A szombaton elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa személyében a világ a 20. és a 21. század egyik legkiválóbb teológusát veszítette el – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök.

XVI. Benedek élete, munkássága és lelkipásztori tevékenysége „irányt mutat a jelenkor számos kacskaringós tévútján” – emelte ki az államfő Twitteren. Felidézte: az elhunyt egyházfő közeli munkatársa volt közvetlen elődjének, Szent II. János Pál lengyel pápának.

Mateusz Morawiecki kormányfő „nagy katolikus gondolkodónak, szellemi tekintélynek” nevezte az elhunytat. „Szerény, de egyben nagy formátumú ember volt” – írta a miniszterelnök a Facebookon. Felidézte: még pápává választása előtt Joseph Ratzinger érsekként, bíborosként többször látogatott Lengyelországba, pápaként pedig 2006-ban zarándokolt oda.

Stanislaw Gadecki érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke a testület közleménye szerint „az utóbbi évszázadok egyik legkiválóbb Szent Péter-utódnak” nevezte XVI. Benedeket.

Későbbi sajtóértekezletén Gadecki bejelentette: részt vesz a január 5-ei temetésen, az egész lengyel püspöki kar pedig január 7-én a varsói Isteni Gondviselés Templomában gyűlik össze az elhunyt pápa életéért és munkásságáért bemutatandó hálaadó szentmisén.

Szombat este Marek Jedraszewski krakkói érsek a Wawel királyi vár székesegyházában mutat be szentmisét XVI. Benedek pápáért. A waweli székesegyházban délben megkondították a 16. századi Zsigmond-harangot, amelyet fontos történelmi események idején, például a pápaválasztás eredményének bejelentésekor szólaltatnak meg.

Szóltak a harangok a legismertebb lengyelországi búcsújáróhelyen, Czestochowában is. Az ottani pálos kolostor közleménye szerint a szerzetesek és a zarándokok hálaadó imákat mondanak az elhunyt pápa szolgálatáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?