Aligátor által okozott haláleset ügyében indult per egy ingatlanüzemeltető ellen

aligátor tasr

Floridában hozzátartozók hanyagságért pereltek be egy idősotthont, amelynek közelében egy 85 éves lakó halálát okozta egy aligátor.

Gloria Serge-t tavaly februárban az idősek számára fenntartott ingatlanhoz tartozó mesterséges tó partján támadta meg egy 3 méteres aligátor. A felvételeken az látható, hogy a hüllő átúszott a tavon, és a partra érve egyenesen az idős nő kutyáját támadta meg, majd ezt követően kapta el Gloria Serge lábát és vonszolta magával a tóba, ahol a nő halálát lelte.

Az egyik hozzátartozó és ügyvédje pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy beperlik az időseknek fenntartott, Fort Pierce-ben fekvő ingatlanegyüttes üzemeltetőjét, a Spanish Lakes Fairwayst.

A perirat szerint a halálos tragédia elkerülhető lett volna, ha a tó partján tábla figyelmeztette volna az arra járókat a veszélyes vízi ragadozóra, amelynek jelenlétével régóta tisztában voltak, vagy gondoskodtak volna az állat eltávolításáról. A bírósági beadvány szerint a tragédia esélyét azzal is csökkenteni lehetett volna, ha megfelelő előírások lettek volna érvényben a vadon élő állatok etetésére vonatkozóan.

A sajtóbeszámolók szerint a tragédiát okozó nagy méretű aligátor a környékbeliek előtt annyira ismert volt, hogy nevet is adtak neki: Henrynek nevezték el.

Az aligátorok Florida teljes területén megtalálhatók és becslések szerint 1,3 millió példány él belőlük az Egyesült Államok déli, mocsárvidékkel tűzdelt államában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?