A finn parlament Petteri Orpo konzervatív politikust választotta miniszterelnökké

Petteri Orpo

Finnországban Petteri Orpo volt pénzügyminisztert, a konzervatív Nemzeti Koalíció Pártja (NKP/Kokoomus) vezetőjét választotta miniszterelnökké a parlament.

A politikust 107 szavazattal, 81 voks ellenében választották meg kormányfőnek a 200-fős parlamentben, amelyben a kormánykoalíciót alkotó négy párt 108 mandátummal rendelkezik.

Orpo a konzervatív NKP, a bevándorlásellenes Finnek, a svéd nemzetiséget képviselő Svéd Néppárttal, valamint a Kereszténydemokratákkal alkot koalíciót, amelynek pártjai az április 2-i választásokon szerezték meg a parlamenti helyek többségét.

Az új pénzügyminiszter Riikka Purra, az euroszkeptikus Finnek párt vezetője lesz, míg az NKP helyettes vezetője, Elina Valtonen a külügyi tárcát irányítja, amikor a kormány később, kedden hivatalba lép.

Orpo a parlamenti szavazás után kijelentette: „Szívből köszönöm a bizalmat, amelyet megszavaztak nekem”.

Az önmagát fiskális konzervatívnak nevező Orpo azzal az ígérettel kampányolt, hogy csökkenti a kormány költségvetési hiányát, akárcsak az adókat, egyben igyekszik ösztönözni a magánszektorban a munkahelyteremtést.

Az új koalíció azt tervezi, hogy szigorítja a bevándorlási politikát, csökkenti a menekültkvótákat, megemeli a munkavállalási vízumokra vonatkozó korlátokat és megnehezíti a külföldiek állampolgársághoz jutásának feltételeit a Finnek párt kulcsfontosságú céljainak megfelelően.

Az áprilisi választásokon az első két helyen végző Kokoomus és a Finnek együtt 94 mandátummal rendelkezik a kétszáz fős törvényhozásban: a Kokoomus 48, a Finnek 46 helyet nyertek el az újonnan megalakuló parlamentben, míg a Sanna Marin előző kormányfő vezette Szociáldemokrata Párt 43 mandátummal a harmadik helyen végzett. A Svéd Néppárt kilenc, a Kereszténydemokraták öt mandátumot kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?