Šipoš: A legkeményebb választási kampány előtt állunk

Šipoš

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióelnöke szerint Igor Matovič (OĽaNO) olyan dokumentumok birtokában van, amelyek bizonyítják Richard Sulík (SaS) korruptságát. Branislav Gröhling (SaS) szerint legyen szó rágalmazásról vagy egy bűncselekmény bizonyítékainak eltitkolásáról, Matovič maga is törvénysértést követ el.

Šipoš szerint az OĽaNO egyértelműen kizárta a Smerrel, a Hlasszal, az ĽSNS-szel és a Republikával való együttműködést. „A többiekkel hajlandóak vagyunk tárgyalni. Az SaS-nek azonban meg kell értenie, hogy együtt nincs 70–80 százalékunk. Ha minden jobboldali demokrata szavazó részt vesz a választáson, akkor is épp 50 százalékunk van” – mondta.

Az SaS önállóan indul a választáson, jelöltlistáján azonban külső személyeknek is helyet adnak. Gröhling megerősítette, hogy az erről szóló tárgyalások jelenleg is folynak, de előtte biztosak szeretnének lenni abban, hogy az ő listájukon induló képviselők liberális, demokratikus és nyugatbarát hozzáállással rendelkeznek. Az SaS szintén kizárta az együttműködést a Smerrel, az ĽSNS-szel és a Republikával. A Hlast illetően kijelentette, az SaS számára az lesz a mérvadó, hogy a Peter Pellegrini vezette párt miként tekint az emberek problémáira, és hogyan szavaznának például a bejegyzett élettársi kapcsolatokról. Azt, hogy Matovičcsal is együttműködnének, Gröhling nem tudja elképzelni.

Gröhling szerint ha Robert Fico (Smer) ismét hatalomra kerül, az az OĽaNO és a Sme rodina munkájának köszönhető. Megjegyezte, Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke most valahol a „sarokban ülve” várja, melyik pozíciót kaphatja meg az OĽaNO jelöltlistáján.

„A legkeményebb választási kampány előtt állunk” – jelentette ki Šipoš. Biztosított arról, hogy az OĽaNO továbbra is a maffia és a korrupció ellen harcol majd, és segíteni akar a családokon, a betegeken és az időseken. Gröhling szerint az SaS kampánya konstruktív lesz, a párt célzott javaslatokkal áll majd elő.

Šipoš rámutatott, hogy az OĽaNO képviselői, akik más pozícióba is kerültek, mint például Mária Šofranko vagy Erik Ňarjaš, nem kapnak fizetést a munkájukért. „Mi másként csináljuk, mint a Smer” – szögezte le.

Šipoš el tudja képzelni, hogy támogatják az ingyenes ebédeket, előbb azonban azt is tudni szeretnék, honnan lesz arra pénz. Gröhling ezzel szemben azt szeretné, ha a támogatást célzottan, az arra rászorulókhoz juttatnák el, és nem mindenki számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?