Ivan Šimko belügyminiszter Hamran István országos rendőrfőkapitánnyal tárgyalt

Hamran István

Ivan Šimko belügyminiszter Hamran István országos rendőrfőkapitánnyal tárgyalt, és közölte, azt várja, hogy a posztján marad.

A főkapitány lehetséges lemondásával kapcsolatos sajtóhírekről azt mondta, tiszteletben fogja tartani Hamran döntését – tájékoztatta a TASR-t a belügyminisztérium sajtóosztálya.

Šimko és Hamran a rendőrfőkapitány fenntartásairól is beszélt a belügyminiszter kijelentéseivel kapcsolatban, a belügyminisztérium tájékoztatása szerint tisztázták álláspontjaikat.

„A belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány kétszer találkozott a hétfői nap folyamán, először reggel, egy munkamegbeszélésen, melyen többen is részt vettek, és erről a témáról is beszéltek. Este újabb szűk körű munkamegbeszélésre került sor” – részletezte a tárca.

A rendőrség, tekintettel a megbeszélések folytatására, nem nyilatkozik bővebben. „A megbeszélések lezárása után tesszük közzé állásfoglalásunkat” – közölte Petar Lazarov, a rendőr-főkapitányság kommunikációs és megelőzési osztályának igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?