Kikosarazták az MKP-t az 50 millióból

Budapest/Pozsony/Fülek/Nagykapos |

<p>A Rákóczi Szövetségre bízhatja a magyar kormány annak az 50 millió forintnak a szétosztását, amelyet a felvidéki árvízkárosultak megsegítésére különített el, és amelynek hetekkel ezelőtt az MKP számlájára kellett volna megérkeznie. Lapunk információi szerint Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár tegnap tárgyalt ez ügyben Halzl Józseffel, a Rákóczi Szövetség elnökével.</p>

Lapunk néhány hete próbál utánajarni annak, mikor és kinek fogják átküldeni az 50 millió forintot. Heizer Antal magyar nagykövet a választások előtt jelentette be: a magyar kormány az MKP-n keresztül segíti meg az árvízkárosultakat. A támogatás körül az elmúlt napokban számtalan megválaszolatlan kérdés merült fel; két hete még úgy tűnt, hogy maga az adományozó, a magyar kormányhivatal sem tudott az összegről. Csáky Pál, az MKP volt elnöke a választások előtt úgy nyilatkozott, hogy csak napok kérdése, és a párt számláján lesz a pénz. Az összeget viszont azóta is hiába várják. A legújabb értesülések szerint ráadásul nem is az MKP-t, hanem a budapesti központú Rákóczi Szövetséget fogják megbízni azzal, hogy az összeget szétosszák a rászorulók között.
Halzl József egyelőre nem erősítette meg, hogy a pénzt a szövetségre bízzák. „Szó van erről, döntés azonban még nem született. A részletekről csak akkor fogunk tudni többet mondani, ha tényleg mi kapjuk a megbízást” – magyarázta a helyzetet Halzl József. A Rákóczi Szövetség szlovákiai szervezeteivel az elmúlt napokban már történtek egyeztetések. „Minket Halzl úr csütörtökön keresett meg azzal, hogy el tudnánk-e vállalni ennek a pénznek a szétosztását, erre én azt válaszoltam, hogy igen, van erre kapacitásunk” – mondta lapunknak Gabri Rudolf, a szövetség nagykaposi helyi szervezetének vezetője. A füleki alapszervezetet azonban eddig nem tájékoztatták. „Szerintem ez egy téves információ, mi csütörtökön kaptunk levelet Halzl úrtól, erről abban egyáltalán nem esik szó” – nyilatkozta Tomolya Róbert, a Rákóczi Szövetség füleki szervezetének elnöke.
Berényi József, az MKP újonnan megválasztott elnöke újdonságként fogadta a hírt, mely szerint az 50 millió forint a szövetség számlájára kerülne. „Erről én nem hallottam, hivatalosan még nem értesítettek minket erről a lépésről. Mindegy, hogy ki kapja meg a pénzt, a lényeg, hogy jöjjön a támogatás” – nyilatkozta érdeklődésünkre Berényi, hozzátéve: nem gondolja, hogy a szövetséget fogják megbízni ezzel a feladattal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?