Felmentették Mojsejovát

Kassa |

<p>A Kassai Megyei Bíróság szerdán elutasította az ügyész fellebbezését, és megerősítette a Kassai Kerületi Bíróság döntését, amely felmentette a kassai magánvállalkozót.</p>

Szerdán fellélegezhetett a kassai magánvállalkozó, Eleonóra Mojsejová, akit felmentett a Kassai Megyei Bíróság. Mojsejová ellen adóhátralék és biztosítás ki nem fizetésének gyanújával indítottak eljárást. 2014. október 1-jén a Kassai Járási Bíróság úgy döntött, hogy az ellene felhozott vádpontok alaptalanok, mivel a tárgyaláson egyértelműen bebizonyosodott, hogy a vádlott utólagosan visszafizette elmaradását. Az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be az ügyész, így az ügy a megyei bíróságra került, ahol megerősítették a kerületi bíróság döntését.

Az ismert kassai magánvállalkozó ellen azonban több eljárás is indult. A vád szerint 2007 januárja és 2010 májusa több mint húsz vádlottal egyetemben áfacsalást követett el. Mojsejová neve húsz vádpontban szerepel, az okozott kár meghaladja a 6,5 millió eurót. Eljárás indult ellene egy kölcsön ügyében is, amelyben egy magánvállalkozó, František Kabrheľ állítja, hogy 850 ezer eurót kölcsönzött Mojsejovának, amelyet nem adott meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?