Čaputová: Az önkormányzatok képezik a demokrácia alappillérét

Zuzana Čaputová

Az önkormányzatok jelentik a demokrácia alappillérét, emellett az állam támaszai, melyekre számíthat a nehéz időkben – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) 34. közgyűlésén mondott beszédében.

Az államfő rámutatott, hogy a világot 2020 óta sújtó válságok helyi szinten is lecsapódtak, és jelentősen érintették a városok és falvak önkormányzatait. „Önök azonban megfelelően, olykor hősiesen helytálltak, sőt helyettesítették az államot a járvány kezelésében, majd felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak az ukrajnai háború elől menekülőknek” – sorolta az államfő.

Kiemelte az önkormányzatok racionális, pragmatikus hozzáállását a problémák megoldásában, valamint a települések összetartását. „A realitások viszik rá önöket az együttműködésre például a helyi szolgáltatások bebiztosítása terén. Itt nincs helye politikai torzsalkodásnak, és ez az, ami megkülönbözteti a helyi és a regionális politikát a nagypolitikától” – mutatott rá az államfő.

Magától értetődőnek nevezte, hogy az önkormányzatok partneri hozzáállást várnak el az államtól. „Elvárják, hogy ne fossza meg önöket a bevételeiktől, és ne önökre hárítson át különféle problémákat, mondván, valahogy majd csak megbirkóznak velük. Hogy önök majd kiigazítják a különféle rendeleteket, ha a gyakorlatban kiderül, hogy végrehajthatatlanok, vagy nem érik el a kívánt hatást” – folytatta Čaputová, és hozzátette, megkérte a szakértői kormányt, hogy partnerként és gyakorlatiasan viszonyuljon az önkormányzatokhoz.

Az államfő arra is ígéretet tett, hogy aláírásuk előtt a legnagyobb körültekintéssel fogja megvizsgálni az önkormányzatokat érintő törvényeket az elkövetkező időszakban is. „Főleg azokat a populista javaslatokat, amelyeket megfelelő szakmai vita és egyeztetés nélkül szavaz meg a parlament, és érintenék az önkormányzati jogköröket vagy megnyirbálnák a települések bevételeit” – fűzte hozzá. Reméli, hogy az előrehozott választás után felálló új kormány megértéssel fog viszonyulni az önkormányzatokhoz, megfelelően kommunikál majd velük, és lesz akarata és bátorsága a közigazgatási reform végrehajtásához.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?