A Magyar Szövetség , módosításokkal bár, de elfogadná a kormány költségvetés-tervezetét (VIDEÓ)

Gyimesi György adót vezetne ki elektromos cigarettákra is, ezzel növelve az álamkassza bevátelét. A Magyar Szövetség alelnöke szerint az adóból nyert összeg akár egy regionális kórház felújítására is elég lehetne. (Szövetség Facebook-oldala)
Pozsony |

A Magyar Szövetség kedden sajtótájékoztatót tartott a kormány jövő évi költségvetés-tervezetével kapcsolatban. Bár bírálják a javaslatot, amiért ismét háttérbe szorítja a déli régiókat, de ha a parlamentben lennének, mégis megszavaznák.

Feltételnek szabnák azonban, hogy csökkentsék a védelmi tárca számára fenntartott 2%-ot, mégpedig 1,5%-ra. Gyimesi György, a párt alelnöke szerint ugyanis a NATO védelmére lehet számítani, a csökkentés által megspórolt összeget így inkább az állam-adósság kiegyensúlyozására lehetne felhasználni. A másik javaslat szerint a kormánynak folytatnia kellene a Matovič- és Heger-kormányok által megkezdett adórés csökkentését. Gyimesi továbbá erősen bírálta az Ódor-kormányt, amiért szerinte csupán beszéltek a konszolidációról, valós lépéseket azonban nem tettek, így egyetért azzal, hogy Ódor javaslatai közül az új kormány szinte semmit sem fogadott meg. Összességében Gyimesi úgy véli, a költségvetés-tervezet betartja a választás előtti ígéreteket és támogatja azokat az intézkedéseket, amelyeket az energiaárak kompenzációjára hoztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?