A petárda tilos, házi tűzijáték lehet, de a szabályokat be kell tartani

tűzijáték
Győr-Moson-Sopron |

Idén engedélyezett a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítása és felhasználása - közölte a rendőrség. 

Tavaly a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért megtiltotta a kormány a pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását. Idén nem lesz ilyen korlátozás. Érvényben vannak viszont szigorú szabályok, nem is kevés. Ezeket összegezzük most. 

Négy pirotechnikai osztályt különböztetnek meg, ahogy növekednek a számok, úgy szigorodnak a használati feltételek is.

Az első két kategóriába tartozó termékeket, mint például tortagyertya, egész évben engedély nélkül meg lehet venni - kategóriától függően - 14 vagy 16 éves kortól. 

A harmadik pirotechnikai osztályba tartozó termékek (például a magas hatóanyag-tartalmú rakéták, telepek) közepes kockázattal járnak, és kizárólag szabadban, nagy nyílt területen használhatóak. Ezeket engedély nélkül december 28. és 31. között csak felnőttek vásárolhatják meg, birtokolhatják, tárolhatják és december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig használhatják. A fel nem használt 3. pirotechnikai osztályba tartozó, illetve bármely hibás vagy lejárt szavatosságú terméket január 5. éjfélig vissza kell vinni a forgalmazónak, aki köteles azt térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni. 

A negyedik pirotechnikai osztályba sorolt termékek nagy kockázattal járnak, kizárólag pirotechnikus által használhatóak és csak ők vásárolhatják meg engedéllyel. 

Az első és második pirotechnikai osztályba tartozó termékekből egyszerre csak 1-1 kilogrammot, míg a harmadik pirotechnikai osztályba sorolt termékekből egy időben maximum nettó 3 kilogrammot lehet tárolni. 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság fokozottan ellenőrzi a pirotechnikai termék jogosulatlan birtoklását, illetve felhasználását. A pirotechnikai termékekkel kapcsolatban - a balesetek elkerülése érdekében - az alábbiakra hívja fel a hatóság a figyelmet: 

Az előző évekhez hasonlóan magánszemély petárdát továbbra sem birtokolhat, illetve nem működtethet.  

A következő hetekben szigorúan ellenőrzi és kiszűri a hatóság a pirotechnikai termékekkel kapcsolatos jogsértéseket. Azok elkövetőivel szemben az intézkedő rendőr szabálysértési eljárást kezdeményez, melynek során a szabálysértési hatóság az illegális pirotechnikai termékeket lefoglalja, majd elkobozza, valamint büntetésként 150 000 forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki.  

Magyarországon forgalmazott pirotechnikai termékeket magyar nyelvű, közérthető és jól olvasható címkével kell ellátni, mely tartalmazza a pirotechnikai osztályba sorolását, a magyar nyelvű használati és kezelési útmutatót, a baleset és egészségvédelmi figyelmeztetést. Ezek ismeretében és betartásával könnyen elkerülhető a termékek jogtalan birtoklása, illetve azok szabálytalan felhasználásából adódó baleset.  

A hatóság javasolja, hogy pirotechnikai terméket lehetőség szerint Magyarországon és hatósági engedéllyel rendelkező, legális árusító helyen vásároljanak. A legális forgalmazási helyeken szakképzett pirotechnikus dolgozik, aki felvilágosítást is ad a termék biztonságos használatáról. Megyénkben több helyszínen - általában a nagy forgalmú bevásárló központok közelében - engedélyezi a hatóság az év végi tárolást és forgalmazást, ideiglenesen elhelyezett konténerekben. 

Tilos a pirotechnikai termék postai szolgáltatás vagy csomagküldő kereskedelem keretében történő továbbítása, vásárlása, illetve értékesítése. 

A szabadon birtokolható pirotechnikai termékek kivételével a talált pirotechnikai terméket haladéktalanul be kell jelenteni a rendőrségnek. 

Az illegális árusoktól, illetve a külföldön vásárolt termékek minősége nem ellenőrzött, a termékekről a magyar nyelvű használati útmutató általában hiányzik, ezért az elműködtetésük súlyos balesetet is okozhat.  

Magánszemélyek által szabadon felhasználható és tárolható pirotechnikai termékek más tűzveszélyes anyagokkal együtt nem tárolhatók, lakásban a tűzijáték termékeket a birtoklásra nem jogosult személyektől elzártan kell tartani.  

Tetőtérben és alagsorban, pincében pirotechnikai terméket tárolni tilos, a pirotechnikai termékek eredeti szerelési formáját megbontani, a terméket szétszerelni nem szabad. A pirotechnikai termékeket a használati útmutatónak megfelelően szabad felhasználni, és csak zárt csomagolásban szállíthatók.  

Egy lakóegységen belül összesen csak egy magánszemély által birtokolható mennyiségű pirotechnikai termék tárolható. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?