Magyarország külföldön is keresi az adócsalókat

Budapest |

<div>Az utóbbi fél évben összesen csaknem 2 ezer, naponta átlagosan 10 megkeresést küldött a külföldi hatóságoknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a magyar cégek, illetve magánszemélyek adózásának tisztázása érdekében - írja a Napi Gazdaság szerdai számában.</div><div>&nbsp;</div>

Kis Péter András, a szervezet szóvivője a lapnak elmondta: leggyakrabban az áruforgalmi adóval (áfa) kapcsolatban kért nemzetközi segítséget a NAV, főként Németországtól, Szlovákiától és Romániától.    A küldeményekben a magyar adóhivatal túlnyomórészt a látókörébe került cég külföldi üzleti kapcsolatairól és ügyleteinek körülményeiről érdeklődött. Olykor pedig a NAV azért keresi meg a külföldi hatóságokat, mert saját lehetőségeit már kihasználta, nem tud több érdemi adatot szerezni, miközben még tisztázatlan körülmények vannak a vizsgált esetben - fejtette ki a szóvivő.    A bűnügyi válaszok néhány hónap alatt is megérkezhetnek, de előfordul, hogy évekig eltart, amíg értékelhető információ áll a NAV rendelkezésére. A nagy kárt okozó áfa-csalások többsége éppen a közösségi szabályok kijátszásával történik, pozitív fejlemény azonban, hogy az Európai Unió tagállamai között gyorsabb a segítségnyújtás - írt a lap.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?