A lányok hajlamosabbak az okostelefon-függőségre

okostelefon
Szöul |

A lányok kétszer annyira hajlamosak az okostelefon-függőségre, mint a fiúk, ami abból adódhat, hogy többet használják a közösségi médiát és az üzenetküldő szolgáltatásokat - ezt állapította meg egy kedden közétett dél-koreai tanulmány.

Egy szöuli egyetem kutatása arra az eredményre jutott, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek mobilfüggők azok a diáklányok, akik fogyasztanak alkoholt, rosszabb a tanulmányi teljesítményük vagy éjfél után fekszenek le.

A kutatásban 1796 serdülőkorú, átlagosan 14,9 éves diák, 820 fiú és 976 lány adatait használták fel.

A lányok körében 23,9 százalék volt a mobilfüggőség kockázata, a fiúknál 15,1 százalék. Az alkoholt fogyasztó diákoknál viszont 1,7 százalékkal nagyobb volt a kockázat a többiekhez képest.

A vizsgálat szerint a fiúk közösségimédia-használata 26,5 százalékos volt, a lányoknál viszont 41,2 százalék. Az üzenetküldő applikációkat a fiúk 12,8 százalékban, a lányok 23,6 százalékban használták.

A mobilfüggőség és az éjszakai alvás hossza között szintén kimutatható kapcsolatot találtak a Pediatrics and Child Health folyóiratban megjelent tanulmány szerzői. A legnagyobb kockázatnak kitett serdülők 40,4 százaléka hat vagy annál kevesebb órát aludt éjszaka, míg az alacsony kockázatú csoportnak csak a 28,3 százaléka pihent ilyen keveset. A magasabb kockázatú csoport tagjai arra panaszkodtak, hogy nehezen alszanak el és nem érzik kipihentnek magukat reggel.

"Az alvás minősége serdülő korban hatással van a fejlődésre, az érzelmi stabilitásra, a tanulási képességre. Ezért alapvető, hogy kezeljük az okostelefon-függőséget, amely befolyásolja a megfelelő alvási szokásokat" - fogalmaztak a kutatók, akik szerint társadalmi szinten kell kifejleszteni a függőségmegelőzés eszközeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?