A jövő héten terjesztik a kormány elé a közmédiáról szóló törvényt

RTVS k

A jövő héten terjeszti a kormány elé a kulturális minisztérium a Szlovák Televízióról és Rádióról (STaR) szóló törvénytervezet módosított változatát – jelentette be a közösségi hálón Martina Šimkovičová kulturális miniszter (SNS-jelölt).

„A javaslat minden tekintetben megfelel az uniós jogszabályoknak, és bízom benne, hogy a televízió és a rádió ezután ismét teljesíteni fogja közszolgálati feladatait” – jelentette ki Šimkovičová.

Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter (SNS-jelölt) hétfőn (április 15.) jelentette be, hogy a tárcaközi és a kormánykoalíciós egyeztetések nyomán megszületett az egyezség a módosított változatról.

A minisztérium március 11-én bocsátotta gyorsított véleményezési eljárásra az eredeti tervezetet, összesen 327 észrevétel érkezett hozzá, ebből 42 csoportos észrevétel. A kulturális élet szereplői mellett a nyilvánosság részéről és a pártoktól is, melyekben egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy a törvényjavaslat sérti az uniós jogszabályokat, például a médiaszabadságról szóló uniós chartát. A minisztérium március végén jelentette be, hogy a véleményezési eljárásban beérkezett rengeteg észrevétel és a témakör összetettsége miatt a változtatások kidolgozásáig elhalasztja a tervezet kormány elé terjesztését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?