Vécéfilozófia

<p>Régi mondás, hogy minden ország olyan, amilyenek az illemhelyei.</p>

Ez természetesen nemcsak a nyilvános vécékre vonatkozik, hanem a középületek, irodaházak toalettjeire is, hiszen ott is ugyanazok az emberek fordulnak meg, csak más szerepkörben: alkalmazottként, illetve ügyfélként. Hadd ne részletezzem, mennyiféle undorító dologgal találkoztam már életem során különböző kagylókban és azok környékén. Foglalkozzunk inkább magával a bejutással. Gondolom, önökkel is előfordult, hogy ügyeik intézése közben épp egy hivatalban szólította el önöket a szükség. Az ügyfél ilyenkor felfedezőútra indul a hosszú folyosókon, keresve az egyezményes nemzetközi jelzést az ajtón. Aztán végre ott áll az ajtó előtt, benyit – de zárva van.

A hivatali alkalmazottak vécékulccsal közlekednek, azaz csak nekik van oda belépésük. Mert igaz, hogy az alkalmazottak az ügyfelekért vannak ott, az illemhely azonban az alkalmazottakért van.

Ez bizony egy kódolt üzenet. A hivatalnokok így jelzik, hogy a cég honlapján hiába díszeleg a szöveg, mely szerint nekik mindenük az ügyfél, érte élnek, érte dolgoznak és mindenben az ő kegyeit keresik, a valóság másképp fest. A hivatal mindenekelőtt az ő munkahelyük, ahol azért güriznek, hogy fizetést kapjanak. Az ügyfél pedig csak ennek eszköze, mint a számítógép vagy a kalapács.

Próbálok rájönni, honnan eredhet ez a furcsa irigység, önzés. Nos, szerintem mindennek forrása az embertársaink iránti született bizalmatlanságunk, ez a tipikusan kelet-európai szindróma, a feltételezésekből és tapasztalatból összetákolt álbizonyosság abban, hogy mindenki minket akar megkárosítani, nekünk akar ártani. A másik ilyen becsípődés, hogy ami közös, az nem a miénk. A munkahelyi vécék esetében felemás a helyzet: sokfelé még ma is látni odalakatolt törölközőket és kulccsal nyitható vécépapír-tartót, hogy az el-eltűnő vécékefékről ne is beszéljek. Ilyesmi bizony akkor is előfordul, ha az ajtót bezárják az ügyfelek előtt.

Száz szónak is egy a vége: engem könnyekig meghat, ha egy középületben nyitva találom a vécéajtót. Ha pedig papír is van odabent, hitetlenkedve csóválom a fejem, és megállapítom, hogy ezeknek itt tényleg jól megy. Ilyen helyeken általában folyékony szappan is van a mosdó mellett, nem összetapasztott, újrahasznosított szappandarab lóg a csaptelepre erősítve, mint hajdan az oviban. Ez pedig valóban az ügyfelekbe vetett feltétlen bizalom jele…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?