Vallásosság és templomba járás?

Önmagában az ember spirituális életmódja, valamint a vallásgyakorlása nem jár kéz a kézben az aktív gyülekezeti élettel, avagy az egyházzal. Nemcsak Magyarországon, hanem Szlovákiában is, ha megkérdezzük az embereket, sokan vallják, hogy hisznek a maguk módján, de templomba nem mennek. Több oka is lehet ennek, valószínűleg az egyik leggyakoribb a csalódás (illetve a régi idők kényszere okozta trauma).

A történelemórák egyik emlékezetes színfoltja volt, amikor a katolikus egyház gazdagságáról beszéltünk, s a mai napig tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem is változott. Alapvető ellentét alakul ki az ember és egyház között ennek köszönhetően, hisz a folyamatos perselybe adakozás és a különböző díjak befizetése „Isten dicsőségére” nem arról tanúskodik, hogy sokat visszafordítanának a hívők részére. Tisztelet a kivételeknek, hisz vannak olyan egyházak, akik bőkezűen visszaadják a gyülekezeti tagoknak az adományokat más formában, azonban akadnak olyanok is, akik erre nem igazán gondolnak.

Ehhez társul egy alapvető bizalmatlanság a hívők részéről, amit egyes egyházi tisztségviselők vívtak ki az életvitelükkel – és ne feledkezzünk meg a médiában megjelenő negatív visszhangokról sem! Egyre kevesebb szülő keresztelteti meg gyermekét, hisz számos hír lát napvilágot a papi pedofíliáról. A negatív reklám is reklám, de az egyház esetében ez nem célszerű.

Az ember ösztönösen vágyik egyfajta spirituális hovatartozásra, valahol ez „reményt” jelent számára. Valószínűleg pont ezért vallják az emberek magukat vallásosnak, felekezettől és egyháztól függetlenül. Keresnek valamit, ami számukra „megnyugvást” jelenthet. Mindemellett a templomba járással vállalniuk kellene egyfajta „kötelező hitvallást” is, amivel nem biztos, hogy egyetértenek (manapság a „nem kell mindent elfogadni” és a „légy önmagad” trend uralkodik). Aki csak hívőnek vallja magát, az természetéhez mérten alakíthatja hitvallása gyakorlását, és nem kell alkalmazkodnia. Ennek köszönhetően kialakul egyfajta sajátos vallási nézet. Itt jön a képbe a másik nagy kérdés, hogy vajon ez mennyire jó?

Vallástudományi szempontból semennyire. Az lenne az ideális, hogy ha az adott hívő az egyházon keresztül gyakorolná vallását, viszont ez összeegyeztethetetlen a szabadosság és a sajátosság úttörő erejével. Az emberek nagyon sok irányból kapnak különböző impulzusokat, amelyek különböző módon hatnak rájuk, és ez a vallás területén is megfigyelhető. Egyes közösségek már inkább szórakozásnak tekintik az egészet, mintsem lelki mentsvárnak és spirituális reménynek. A változó világ egyértelműen azt mutatja, hogy a különböző egyházak háttérbe szorulnak a „szabad” vallásosság világában.