Túl rövid a takarónk

Ladislav Kamenický

Előre leosztott lapokkal kellett játszanom és egyetlen ászom sem volt. Ezért megint lesz deficit – jelentette be a hivatalát idén elfoglaló Ladislav Kamenický pénzügyminiszter.

Ám éppenséggel nem a monacói kaszinókban szerzett élményeit osztotta meg, hanem hosszú halogatás után a pőre igazságot mondta ki. Azt, hogy a hiány nélkül záró állami költségvetés továbbra is álom marad, a deficit várható mértékéről e héten kaphatunk pontosabb számot – készüljünk fel, hogy százmilliókról lesz szó. Szinte mulatságos, hogyan akar a pénzügyi tárca javítani a helyzeten: 

Kamenický közölte, munkatársai körbetelefonálják a minisztériumokat, miként lehetne – lehetőleg fájdalommentesen – lecsípni a kiadási tételekből.

Segítünk: sehogy, sőt mi több, a minisztériumok idén a tervezettnél 420 millió euróval költöttek többet.

A negatív külső hatások folytán a gazdaság, mint egykor a Titanic, méretes léket kapott, a gépházba ömlik be a jeges víz, miközben a fedélzeten, a nagypolitika színterén lazán folyik az osztogatás: magasabb minimálbér és minimálnyugdíj, csökkenő adók, magasabb szociális juttatások. Az érdemi hatástanulmányok nélküli bőkezűség jövőbeni árát egyelőre csak találgatni lehet, miközben a porond közepére penderült az ügyeletes csörgősipkás, további milliárdok elköltését követelve.

Aki azt gondolta volna, hogy Andrej Danko SNS-vezér a parlamenti zászlórúdja felállítása után megnyugszik, az bizony tévedett.

Most azzal rukkolt elő, nosza vegyünk fel 5–7 milliárd euró hitelt és abból építkezzünk, fejezzük be az autópályákat, korszerűsítsük a vasúthálózatot, legyenek új kórházak, lakások. 
A tiszteletbeli századosnak még nem szóltak, hogy éppen ezt a célt szolgálják az európai uniós alapok, amelyeket képtelenek vagyunk érdemben felhasználni. 

Lassan vége a hétéves uniós pénzügyi ciklusnak, mi meg milliárdokat hagyunk a brüsszeli kasszában.

A jelenlegi helyzetben az államadósság lefaragása módfelett nehéz lesz, és időközben kiderült, a lakosság szintén brutálisan eladósodott. Egy átfogó globális felmérés szerint a tágan értelmezett régiónkban Szlovákia az egyedüli olyan ország, amelyben a háztartások adóssága meghaladja a megtakarítások összegét. Nálunk az egy főre jutó megtakarítás tavaly csupán 6250 euróra rúgott, míg Csehországban közel 16 800-ra, miközben nyugati szomszédunknál az egy főre eső adósság közel 1000 euróval alacsonyabb.

Az állam és a lakosság eladósodása között azonban van némi különbség: míg az előrevivő reformoktól ódzkodó Fico/Pellegrini-kormány a jó időkben nem törődött a tartalékok képzésével, addig a polgárok az egyre alacsonyabb kamatú jelzáloghitelek láttán próbálták hitelből finanszírozni a lakhatásukat. Márpedig aki lakást vesz, hosszú távon gondolkodik, aki az állam hatékonyabbá tétele nélkül lazán költekezik, az csupán a következő választásra gondol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?