Szenvtelen arccal

mesterséges intelligencia k

Ki tudja először előhívni az AI csodalámpájából a saját dzsinnjét?

A rendezvényen, ahol köszöntőt kellett mondanom, előttem egy mesterséges intelligencia (AI) által generált, virtuális alak is tartott beszédet. Azt a fogalmazványt tolmácsolta a közönségnek, amit szintén a mesterséges intelligencia írt, a betáplált sarokpontok alapján. Ez ma már hétköznapi történet, aki barátkozik az erre alkalmas algoritmusokkal, könnyen tud ilyet kreálni, és ez még csak a kezdet.

Ültem az asztalnál, néztem a szenvtelen AI-arcot, hallgattam a jól összerakott és előadott mondatokat. Arra gondoltam, milyen jó ennek a mesterséges intelligenciának. Nem izgul, semmi érzelem, izgatottság nem látszik az arcán, játszi könnyedséggel lezavarja a beszédet. Én meg itt ülök, a pulzusom az egekben, nehezen tudom kontrollálni a lámpalázat, és biztosan megint minden érzelem kiül az arcomra a pódiumon. Gyarló vagyok és esendő. Az android robotok világban lassan már egy kifutó termék lennék, ahol az egyre újabb és újabb modellek sokkal többet tudnak. Esetünkben a kaszás tesz erre pontot, nincs kivétel, nem lehet leiratkozni a listáról. Ilyennek teremtett a Jóisten, ezekkel a keserédes korlátokkal.

Most a leghatalmasabb, legóriásibb adathalmazok birtokában lévők, az internetes keresők és kereskedők, a globális közösségi médiumok, a pontgyűjtő rendszerek, a mobilszolgáltatók, a legmenőbb appok, a digitális szolgáltatások, a gátlástalan adathalász kormányzatok moguljai is a Teremtő szerepében tetszeleghetnek. Mi tápláljuk adattengereiket, mi mindannyian, földi halandók, életünk, vásárlási és utazási szokásaink digitális térbe vitt apró kis cseppjeivel, felvett mozdulatainkkal, létezésünk szinte minden elemével, jórészt anélkül, hogy tudnánk róla.

Az adattengerek moguljainak vezényletével az emberiség megalkotta a mesterséges intelligenciát, és dolgozik a mesterséges általános intelligencia, az AGI megvalósításán. Azt gondolja, milyen jó lesz, hiszen így létrehozhatja a saját rabszolgáját, akit arra és úgy használhat fel, ahogy a kedve tartja. A kevés gazdag még nagyobb vagyonra tehet szert, még hatalmasabb lehet általa, a javak még inkább koncentrálódhatnak, de azért a sokmilliárdnyi szegénynek is csurran-cseppen valami. Lehull majd néhány morzsa. Manna az égből. A diktátorok pedig nemcsak a saját nemzetük, hanem az egész világ leigázásáról is álmodozhatnak. Hiszen előbb-utóbb beleöntik az AI-ba a földkerekség összes tudását, a mesterséges intelligencia pedig kisgömböcként szív magába mindent. Megy az őrült verseny a kulisszák mögött, hogy ki tud elsőként csodalámpát alkotni a rendelkezésére álló óriási adathalmazból, és megdörzsölve azt, előhívni a saját dzsinnjét.

Többféle forgatókönyv létezik, sokan azt jósolják, hogy már e század derekán elérhetjük a szingularitást, amikor a mesterséges intelligencia meghaladja az emberiség szintjét, és attól kezdve exponenciális görbeként ível a fejlődése hirtelen, számunkra elérhetetlen és felfoghatatlan magasságokba. Akkor az AGI-nak, messze túlnőve gazdáján, döntenie kell, mit tegyen ezzel az esendő, gyarló emberi fajjal, ami úgy élősködik a Földön, úgy borítja be a bolygót, mint a fagyöngy a szomjazó erdőt a kiszáradt ártérben.

Dönteni fog. Szenvtelen arccal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?