Petőfitől Sládkovičig egy közös térben

Petőfi Sándor

A selmecbányai evangélikus líceum épületén két olyan költő emléktáblája látható, akik egymás kortársai voltak.

Általános irodalomtörténeti szemmel nézve nincs szükség különösebb indoklásra ahhoz, hogy belegondoljunk, miért is díszítik a falat Petőfi Sándor és Andrej Sládkovič nevei. Ám vajon hány olyan látogató akad, aki a két 19. századi költőóriást egyként próbálja érteni és szemlélni? Van-e annyira nyitott a magyar és szlovák nyelvű kultúra és gondolkodás, hogy a rövid szemlélésnyi idő alatt ugyanolyan érdeklődéssel forduljon mindkét név felé?

Ha időnként gyanúsnak tartjuk az emlékjelállítás gyakorlatát, akkor annak alighanem van alapja... Kérdezzük csak meg mondjuk Ľudovít Štúr párkányi büsztjét, de itt-ott akadnak magyar vonatkozású emlékművek is hasonló előélettel. A szobrok, táblák, miegymások az irodalmat – s hát valójában a történelemszemléletet – magát nem annyira szolgáló csűrés-csavarásra meglehetősen sok lehetőséget adnak. A mozzanat tetten érhető a selmeci líceum falán is. Petőfi táblája 1896-ban, Sládkovičé pedig 1920-ban került fel a homlokzatra. Utóbbival ráadásul szó szerint „a szabadság második évében” történt meg mindez. Nem biztos, hogy az efféle mögöttes jelentések jót tesznek „Az apostol” vagy a „Marína” olvasásának, holott épp ez lenne a lényeg, ha már irodalomról beszélünk. Vagy nem?

Kockáztassuk meg: néhány sajátos érdeklődésű egyénen kívül nem sokak fantáziáját fogja megmozgatni Petőfi és Sládkovič kettőse az épülethomlokzaton – s a sort még egyébként folytathatnánk, hiszen járt ide Mikszáth Kálmán is, a tanárok között pedig például megtaláljuk Pavol Dobšinskýt. Ha a szlovákiai tájakhoz kapcsolódó neves személyiségekről van szó, s ez valakit érdekel, az jó eséllyel „magyaros” vagy „szlovákos” szemmel fogja fürkészni az emlékeket, kötődéseket. A kódokat pedig már igen korán megkapjuk. Egy magyar alapiskola diákjai Hibbén Balassi sírját keresik majd a legnagyobb valószínűséggel, míg Dobroslav Chrobák nevét, ha egyáltalán regisztrálják, apatikusan továbblépnek, esetleg némi iróniával élcelődnek majd a szlovák irodalom „kicsinységén”. A párhuzamos vonalon ugyancsak hasonló jelenség a valószínű: ott Chrobák lesz az érdekes, Balassi az érdektelen.

Gyakori megállapítás Szlovákiában, hogy a „szlovákok” nem értik a „magyarokat” és vice versa. Meglehet, a magyar közegben felnevelkedő személyek talán-talán jobban belelátnak a szlovák identitás rejtelmeibe, s van némi alapvető ismeretük a szlovák kultúrtörténetről is – de ez jórészt az állami iskolákban kötelezően átadandó és gyakorlatilag formális (!) tudásanyag miatt lehet így, míg a szlovák tannyelvű intézményekben még ennyire sem szerepel a menüsorban a „magyar világ” ismerete. Nincsenek tehát jól átgondolt, intézményes megoldások, a magyar–szlovák közös terek ügye kevesek „üveggyöngyjátéka” csupán, s a szakadékok mélységét tekintve úgy tűnik, az is marad. Üdítő, amikor a Rádio Devínen magyar kortárs irodalomról szól egy műsor, vagy ha kurrens szlovák szerző műve kerül ki magyarul a könyvesboltok polcaira, de vajon ennyi elegendő-e? Egyáltalán van-e igény többre? A magyar–szlovák párbeszéd jövője szempontjából ám az aligha valószínű, hogy elegendőek lesznek az oly sokszor és hangosan követelt politikai és jogi gesztusok, lépések, vagy a különféle jelképek, ha ezekkel párhuzamosan nem fejlődnek ki a mindennapiságra és a szellemi életre egyként vonatkozó gyakorlatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?