Nem elég tankokat küldeni

Leopard 2

Az utóbbi napokban a NATO normálisabb tagállamai által meghozott döntés ugyan szép gesztus, de nem elég.

Hónapokig tarthat, míg a tankok elérnek a frontra, és maga a folyamat egy logisztikai rémálom. A 60 tonna körüli kolosszusokat titokban kell szállítani, hogy az oroszok nehogy megsemmisítsék őket, mielőtt elérnék a csatateret. A tankok karbantartását és működtetését az ukrán csapatoknak először is meg kell tanulniuk, és főleg az M1 Abrams esetében a működtetés a tankot hajtó gázturbina miatt különlegesen nehéz. És ha majd hosszú idő után mégis elérik a tankok a frontot, és az ukrán katonák ki lesznek képezve használatukban, akkor sem fog csoda történni. A közel 100 darab nyugati fejlesztésű Leopard, Abrams és Challenger főharckocsik nem csodafegyverek. És nem is lesz belőlük elég. Persze kapnak az ukránok további nyugati haditechnikát is, feltehetőleg így is csak nagyon nehezen és sok szerencsével tudnák kiűzni a behatolókat területükről.

Egyszerűen kiűzni az oroszokat pedig már nem elég. Jelentős, megalázó veszteségben kell részesülniük a rozsdás orkoknak.

Azt mondogatjuk magunknak, hogy az ukránok a szabadságért és a demokráciáért adják életüket. De a kemény igazság az, hogy ez csak részben igaz. Az ukránok vére legalább ennyire a mi kényelmünkért is itatja át az ukrajnai feketeföldet. Csak ezért tudunk otthon békében sorozatokat nézni és élvezni a fogyasztói társadalom szépségeit. Azért, mert ők ott fenntartják az orosz hordákat, tudunk mi otthonunk melegében nyugodtan orosz propagandát fogyasztani és ajnározni Putyinkát és az orosz testvéreket, akik amúgy már itt portyáznának. Csak azért, mert az ukrán nép jelentős része elhiszi, hogy ők a saját szabadságukért, demokráciájukért és országukért harcolnak, tudja a magyar kormány békében aláásni a kollektív nyugati elhatározásokat Oroszország ellen, az orosz propagandát hangoztatva belpolitikailag megerősíteni hatalmát, békéről papolni és azzal kekeckedni, hogy ők bizony nem küldenek fegyvereket az ukránoknak, mert azzal a háború részévé válnának, miközben a többi EU- és NATO-társuk által küldött fegyverek és az ukrán katonák választják el őket a háborútól.

És nem utolsósorban: amit életükkel védenek, az az ukrán és nyugati oligarchia vagyona és érdekeltségei. Csak úgy, mint minden háborúban, a szegények, a földtelenek és a vagyontalanok a gazdagok és hatalmasak érdekei miatt ölik meg egymást.

Tehát ne küldjünk fegyvereket Ukrajnának? Dehogynem! De emellé a Nyugatnak be kéne még látnia azt, hogy azáltal, hogy az oroszok ellenségesen behatoltak Ukrajna területére, egy olyan háborút robbantottak ki, ami a Nyugat és Oroszország közti háborúvá nőtte ki magát, csak még mindig úgy teszünk, mintha ez nem lenne igaz. Ez nem igazságos sem az ukránokkal szemben, sem a NATO- és EU-tagországok lakosaival szemben. Ezért kell adni az ukránoknak még több tankot, vadászgépeket és modern fegyverrendszereket, amire szükségük van. Továbbá, gazdaságilag teljesen le kell bénítani Oroszországot. Mert ha ezt nem fogjuk gyorsan végrehajtani, akkor előbb-utóbb NATO-katonákat fog kelleni a csatatérre küldeni. Illetve nem fog kelleni, de akkor Oroszország sikerrel járhat Ukrajna elfoglalásában. Ez pedig kinyitja Pandóra szelencéjét, mert akkor Kína és további erősödő „kishatalmak” fognak nekilátni a birodalomépítésnek.

Persze ezzel a nyugati, amerikai hegemóniát erősítjük. De ezen a ponton valljuk be magunknak, hogy az amerikai birodalom, minden kegyetlenségével és hátulütőjével, sokkal jobb, mintha orosz, kínai vagy indiai fennhatalom alatt élnénk. És ne felejtsük el, hogy annak ellenére, hogy egy egyre disztópikusabb oligarchiában élünk, még mindig ebben a rendszerben a legkönnyebb a civil társadalom számára megváltoztatni a milliárdosok és a nagy társaságok által beállított status quót. Ezt ne felejtsük el! A nyugati társadalomnak itthon is harcolnia kell a szabadságért és a demokráciáért, ha azt akarjuk, hogy az ukránok ne csak az oligarchák vagyonáért adják életüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?