Mínusz egy nap

Éppen fékezett egy Felicia, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy Szlovákiában a következő tanévtől eltörölték a félévi szünetet. A tóparton ültek, kapásra várva, de a hír hallatán azonnal mély letargiába estek, és remegő kézzel halászták elő papramorgós üvegeiket a tarisznyából. Ez közönséges rablás, szólalt meg Bandika. Majdnem mindent el lehet már lopni a mai világban, ezt tudtam. De hogy az iskolai szünetet is? Ervin a kapásjelzőt figyelte, mert süllőt szeretett volna fogni. Az volt ugyanis a kedvenc hala, de már évek óta nem akadt a horgára. Most is csak a durbincsok rágcsálták a bedobott halszeletet. Vagy lehet, hogy nem is rágcsálták, csak fociztak vele. Képzelje, az első süllőmet is a félévi szünet napján fogtam, még iskolás koromban. Egynapos szünetben az ember mit kezdjen magával, hát elmentem a holtágra, vittem a kis tranzisztoros rádiót is, a Wu Tang Clan kazettával. Direkt a rezes fényű villantót raktam fel, mert sütött a nap, hát be is akadt egy majdnem kilós fogas. Mi azért sírtunk gyerekkorunkban, mert Antall József halála miatt elsötétült a Kacsamesék, most meg jön egy generáció, akinek elveszik a félévi szünetét. Itt tartunk, barátom. Megszorító intézkedések a vakációpolitikában. Oka van legalább?

Azzal indokolja a minisztérium – ejtette vissza a papramorgós üveget a halszagú tarisznyába Ervin –, hogy a félévi szünet semmilyen pozitív hatással nem volt a diákok tanulmányi eredményeire. Bandika olyan képet vágott, mint egy sugárfertőzött sügér. Hát ennyi erővel betilthatnák a Mikulás-ünnepséget meg a gyereknapot is. Hát a szünet nem azért van, hogy jobban tanuljanak a gyerekek, hanem hogy ne tanuljanak egyáltalán. Gondolom én, de nem vagyok pajdagógosz, sem inspektor.

Eltelt fél óra, majd a durbincsok ismét dekázni kezdtek a halszelettel, horogra viszont egyik sem akadt. Bandika és Ervin unalmukban kedvenc kelet-ázsiai szigetükről, Tajvanról kezdtek beszélgetni. Milyen érdekes, hogy a Tajvanként ismert ország neve hivatalosan Kínai Köztársaság. Ami persze nem azonos a „nagy” Kínával, a Kínai Népköztársasággal. Gondolja, hogy Washington tényleg beavatkozna, ha a kínaiak el akarnák foglalni Tajvant, ahogy Biden mondta nemrég Tokióban? – sóhajtott Bandika. Á, dehogy. Ez csak szöveg. De Kína sem most fogja elfoglalni Tajvant, azt már megtette volna február-márciusban. Bandika ettől picit megnyugodott, és elmesélte, hogy Tajvanon eddig négy városban járt, Tajcsungban, Csilungban és Csungliban. Ez csak három, szólt Ervin. Mindegy, a legjobb Csilungban volt, a legjobbat pedig Csungliban ettem. Azt hiszem, ha el kellene innen költöznöm, Csungliba költöznék. Vagyis nem, Csilungba. Eljön meglátogatni? Ervin megrázta a fejét. Én már nem megyek sehová, az útlevelem lejárt 2018-ban, újat meg nem fogok csináltatni, mert nagyok a sorok állítólag. Mindenkinek útlevél kell, nem is tudom, minek. Akkora iránta a kereslet, hogy a múltkor már a piacon is árulták. Ki volt rakva szépen a paradicsom, az uborka meg a krumpli mellé, egy nagy kupac frissen szedett útlevél. Gondolom, háztáji. Persze hogy háztáji, bólintott Bandika. Valamit magára adó turista 2022-ben már csak fóliában nevelt, vegyszermentes bioútlevéllel utazik.

A szerző a Vasárnap munkatársa