Menekülés a reformtól

kórház vél

A kórházreform a koalíció és a Smer állatorvosi lova. Nem akarásnak nyögés a vége, ebben az esetben az ellenzékre mutogatással fűszerezve. 

Az aktuális kormánykoalíció nem a szerkezeti reformokról híres. Van pár nagy terület (az oktatás- és az egészségügy), ahol mélyszántást kellene végezni, ami eddig elmaradt. És a ciklus végéig semmi sem változik. 

A Smer által uralt egészségügyi tárca elkezdett egy átfogó átalakítási tervet írni, amivel a kórházi ellátást célozta meg, ám mindent úgy csinált, hogy még véletlenül se legyen sikeres. 

Minden reform egyik legfontosabb eleme a megfelelő időzítés: a kormányzati ciklus első felében kell bemutatni és megszavaztatni, minél inkább közelítünk a végéhez, annál kisebb a siker esélye. Az utóbbi fél-egy évben ez a nullához közelít. 

A taktika másik fontos eleme a társadalmi vita: bemutatni a tervezetet, sajtómegjelenéseket és vitát generálni, hogy minél több információ eljusson a választókhoz. 
Az előkészítő és döntéshozó pedig igyekszik mindent megtenni, hogy a neki megfelelő keretezésben folyjon a vita. Ennek eddig nyomát sem láttuk. 

A kórházreform bő háromévnyi kormányzás után kerül a kabinet elé. A legcsapnivalóbb időpontban. 

Az emberek semmit sem tudnak róla, pedig az egészségügy az a terület, ahol a páciensek nem ritkán konzervatív hozzáállása miatt szükséges a folyamatos kommunikáció. 

Ha valakinek azt mondják, ezt a kórházat vagy osztályt becsukják, máshol végzik a műtéteket, alapból megriad, nem arra gondol, hogy így összességében jobb lehet az egészségügyi ellátás színvonala. 

A szaktárca a Smerhez tartozik, Peter Pellegrini miniszterelnök – nem mellesleg pártja alelnöke – már hónapokkal ezelőtt apellált Andrea Kalavská egészségügyi miniszterre, hogy mutassa be a tervezetet, a Smer elnöke, Robert Fico mégis úgy tesz, mint aki a Holdról pottyant ide. Kijelenti, hogy semmit sem tud a csomagról, és magához rendeli a miniszter asszonyt. 

Amellett, hogy ezzel saját fontosságát akarja bizonygatni – mikor volt olyan utoljára, hogy egy koalíciós pártelnök raportra hívott egy tárcavezetőt, hogy számoljon be a tervezetről–, azt is mutatja, mennyire nincs képben a saját pártja által irányított minisztériumok munkájával. 

Az egy héttel ezelőtti Fico–Kalavská találkozó végeredménye egy „kompromisszum” lett, amivel gyakorlatilag nem a belső csatabárdot ásták el, hanem az egészségügyi reformot. A Smer alkotmánytörvényként terjesztené be. 

Egy kormánypárt általában akkor tesz ilyet, ha meg akar szabadulni a csomagtól és/vagy a politikai felelősségtől. 

Bármilyen szakpolitikai reform elfogadásához elég a sima többség, a mostani cirkusz csak arra jó, hogy a borítékolható sikertelenség miatt Fico az ellenzékre mutogathasson. 

Az alkotmánytörvényes megoldás életveszélyes is. Nemcsak az elfogadásához, hanem a módosításához is háromötödös többség kell. 

Egy szakreform általában paraméterek sokaságát tartalmazza, ha pár év után kiderül, módosítani kell a beállításokon, vagy szakmai, demográfiai, bármilyen más okokból kisebb változtatásokra van szükség, ezt csak egy széles, kormányzati–ellenzéki együttműködésben lehetne megvalósítani. 

Ezért ebben a formájában, alkotmánytörvényként, a legjobb, ha elveti az ellenzék és az értelmesebb koalíciós képviselők. Kevesebb kárt okoznak. 
Fájó, hogy már ez is szempont. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?