Gyerek nevel, és?!

Amikor nyilvános helyen az emberre már a harmadik kisgyermek akaszkodik rá, vagy akár egy kiállításon rúg bele véletlenül a sokadik futkosó ötévesbe, akkor elgondolkodik azon, hogy vajon én is ilyen voltam? Vagy csak a szülők unták meg a gyereknevelést és a fegyelmezést?

A tapasztalásom elég friss, s nem fogok elmenni mellette szó nélkül. Egy egyszerű szállóige is érvénybe léphet: „Ezek a mai gyerekek…” Számomra inkább a következő mondat akadt fenn: „Ezek a mai szülők…” Természetesen tisztelet a kivételnek!

Üres mondatok és szavak lennének, hogyha nem járnék legalább egy kicsit utána a témának, mely szerint hogy is fest a 21. századi gyermeknevelés egy része. Sarkalatos példák lesznek, viszont inkább másoktól tanuljunk, mintsem abból, hogy a saját gyermekeink sodornak minket kellemetlen helyzetbe – mosolyogva kínlódunk azon, hogy egy autentikus koncerten üvölt a tömegből, felhívva magára a figyelmet és botrányt kelt a nagyközönség előtt.

Bennem még élnek azok a varázslatos szavak és jelmondatok, melyek szerint mit szabad és mit nem, vagy épp mit illik és mit nem bizonyos helyeken. Lehet, tévedek, de ha anyukám azt mondta, hogy most itt maradsz, akkor – talán duzzogva –, de ott maradtam. Lehet, csak nekem van ilyen pechem, hogy kilencből tíz alkalommal belefutok olyan szülőbe, aki kineveti, ahogy a gyermek nem a környezetnek megfelelően viselkedik, mégpedig tartósan. Természetesen nem is várom el, hogy felnőttként viselkedjen egy kiállításon, csak akkor nem biztos, hogy gyermekkel kell ilyen helyre érkezni. Hol van a hiba? Egyszerűen nézhetjük azt, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje. Tehát a gyermeknevelésben, illetve a gyermekkel való kirándulás ideje alatt a korának megfelelő helyszíneket fogom megnézni, s nem feltétlenül azt, amihez nekem van kedvem.

Egy nem olyan régi tanulmányt böngészve kiderült, hogy a szülők nevelési stílusának elsődleges tényezője az anya iskolai végzettsége. A statisztikák szerint minél magasabb az anya/apa végzettsége, annál nagyobb a fokozott gondoskodás, és kevésbé jelenik meg a korlátozás szerepe a nevelésben. (Természetesen ez nem szentírás, akinek nem inge…) Másik sarkalatos pontja a kutatásnak az anya életkora. Minél idősebb az anya/apa, annál kevésbé korlátozó. Ehhez még egy probléma társulhat: miként cseperedik a gyermek, annál engedékenyebb a szülő, túlzottabb a gondoskodás, a korlátozás pedig túl korán hiánycikk lesz. Muszáj megjegyezni azt is, hogy ezeket a felméréseket olyan szülőknél végezték, akiknek a gyermeke 0–7 éves. Túl korán engedjük el gyermekünk kezét, vagy egyáltalán meg sem fogtuk? Akarjuk mi ezt egyáltalán?

Nem állítom, hogy aki főiskolát végzett, az rossz szülő, vagy aki nem járt iskolába, az lesz a legjobb. Nem is szabad arra gondolnunk, hogy tizenévesen leszünk a legtökéletesebb szülők. Jelenleg azt kell magunk előtt látni, hogy bizony egyre kevesebb figyelem kerül a gyermekek viselkedésére, és bizony valahol ez nem jó. Mindig is voltak ilyenek, tudjuk. De mi lesz akkor, ha elbillen a mérleg nyelve az utóbbiak javára? Ha felelőtlen, „mindent megtehetek” alapon nevelkedett gyermekek érnek felnőtté? Milyen generációt hagyunk így magunk után?