Eltűnnek a szakértők az állami szektorból

kormány kk

A negyedik Fico-kormány első öt hónapjának van egy visszatérő momentuma: a jól képzett szakértők eltűnése az állami szektorból. 

Jó példa erre az, ahogy a múlt héten Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter elbocsátotta pozíciójából Ján Drábot, a minisztérium keretein belül működő Környezetpolitikai Intézet igazgatóját. Jellemző, hogy a döntéshez nem járt semmiféle indoklás, és a környezetvédelmi minisztérium vezetőinek közül egyiknek sem volt ideje arra, hogy a visszahívott igazgatónak személyesen átadja azt. Dráb elbocsátásával nincs egyedül, az elmúlt néhány hónapban a belügyminisztériumban, a beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős minisztériumban, a munkaügyi minisztériumban és a mezőgazdasági minisztériumban is hasonló jelenetek játszódtak le. 

Nyilvánvaló, hogy egy új kormánynak joga van ahhoz, hogy saját beállítottsága szerint válassza ki a minisztériumok és egyéb állami intézmények vezetését. Kérdés azonban, hogy szükség van-e a sokéves tapasztalattal rendelkező szakemberek eltávolítására a minisztériumok munkáját segítő elemző intézetek élén. Ezek létezése viszonylag új dolog, az egyes minisztériumokban az elemző intézetek a pénzügyminisztérium keretein belül sikeresen működő Pénzügypolitikai Intézet mintájára alakultak. Ezt az intézetet azért hozták létre a 2000-es évek elején, mert a szlovák közgazdászok egy csoportjának sikerült az aktuális pénzügyminisztert meggyőznie arról, hogy a modern költségvetési és gazdaságpolitikához komolyabb elemzői háttérre van szükség. A Pénzügypolitikai Intézet az évek során egy, szakmai körökben elismert elemző központtá fejlődött, ma innen származnak a költségvetés összeállításához szükséges makrogazdasági és adóbevételi prognózisok. 

Mivel az adatokon és elemzéseken alapuló döntéshozatalra mindenhol szükség van, az egyes minisztériumokban fokozatosan szintén megalakultak a Pénzügypolitikai Intézetre hasonlító elemző intézetek. Ami ezeket összeköti, hogy sok munkatársuk fiatal, gyakran külföldi végzettséggel vagy munkatapasztalatokkal rendelkező szakember, aki azért vállalt munkát az állami szférában, mert őszintén szerette volna előrelendíteni a közpolitika minőségét Szlovákiában. Fontos volt, hogy az elemző intézetek vezetésének kiválasztásakor nagyobb szerepet játszott a szakértelem, mint a politikai hovatartozás, és mindegyik elemző intézet legalább részleges önállóságot élvezett. Mivel a legtöbb elemző intézet a Fico- és a Pellegrini-kormányok idején jött létre, ebből arra lehet következtetni, hogy 2020 előtt még a Smer által vezetett kormányoknak is szükségük volt független szakértői elemzésekre. 

A szlovák politika sokat változott 2020 óta, és ezzel magyarázható, hogy ma a saját véleménnyel rendelkező minisztériumi elemzőkre kisebb az igény. A kormány döntései és törvénytervezetei gyakran nem titkoltan politikailag motiváltak, és ezekhez nincs szükség független szakértői elemzésekre. Nem meglepő ezért, hogy az elemző intézetek azon vezetői, akik világnézete nem egyezik a kormánypártokéval, vagy önként távoznak, vagy pedig elbocsátják őket pozíciójukból. Az elemző intézetek beszűkülő mozgástere gyakran további elemzők kiábrándulásához és távozásához is vezet. Ez pedig nagy kár, mert az állam olyan képességeket veszít el, melyeket ismét csak évek munkájával lehet majd újjáépíteni. Mert lehet ugyan megérzésekre és ideológiára építeni a közpolitikai döntéseket, de ez az út csakis a közpénzek pazarlásához és gazdaságpolitikai problémákhoz vezet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?