Csapdában

Danglár

Választhatunk: Matovič vagy Pellegrini.

Még soha nem világított ennyire fényesen Peter Pellegrini politikai csillaga, mint ahogy a legfrissebb közvélemény-kutatások mutatják, Igor Matovičé meg mintha leáldozóban lenne. Kormányzási stílusát látva ez nem is meglepő, annál inkább az, hogy mennyire megindult Pellegrini szekere.

Simán elnézik neki az emberek például azt, hogy a nagy be- és lezárások idején kinyittat magának egy luxusüzletet, hogy a zakók között válogathasson. Nyilván szemet hunynak majd afelett is, ha a nagy letartóztatási hullámban esetleg az ő pártjából is elvisznek valakit a rendőrök.

Ha nem történik valami égbekiáltó, a Hlas elnökének lesz a legtöbb esélye arra, hogy ő legyen a következő miniszterelnök.

Azért is meglepő ez, mert egy éve még teljesen nyilvánvaló volt, hogy az ország java hatalomváltást szeretne, és le is váltotta azt a kormányt, amelyet hivatalosan Pellegrini vezetett, a háttérből meg Robert Fico irányított továbbra is.

A Smerrel szemben már akkora volt az ellenszenv, hogy egyszerűen nem nyerhetett újabb választást. Most meg Pellegrini lenne a befutó egy előrehozott választáson.

Azt teljesen felesleges magyarázni, hogy a Hlas a Smer 2, a pártelnök nem is igyekezett és továbbra sem törekszik új embereket gyűjteni maga köré, megelégszik azzal, hogy vitte magával a még elfogadható régi smeres kádereket. Azóta semmi újat nem mutatott. Tudják ezt a választók is, de úgy döntöttek, hogy ez egyáltalán nem zavarja őket. Elhitték az egyszerű történetet, hogy itt valami új jött létre azzal, hogy új nevet vettek fel és megszabadultak a legelfogadhatatlanabb figuráktól. Mintha Fico meg Kaliňák nélkül ez a csapat sokkal jobb lenne a régi Smernél, sőt, többet érne, mint az egész jelenlegi kormánykoalíció.

A legutóbbi felmérések azt mutatják, ha bukna a kormány, nem lenne más forgatókönyv, mint a Pellegrini–Fico-duó visszatérése. Ezzel pedig jön az az émelyítő érzés, hogy csapdába estünk, a saját döntésünk következtében. Vagy végig csapdában voltunk, a szegényes politikai választék miatt. Pedig egy évvel ezelőtt úgy tűnt, minden másképp lehet.

Úgy tűnt, Ján Kuciak meggyilkolása egy politikai reneszánsz kezdetét jelentheti. Ez pedig sokáig nem fog megismétlődni. Akkor hirtelen új generáció lépett a politikai porondra, addig is sikeres emberek bukkantak fel a ringben, és elhihettük nekik, hogy a helyes irányba akarják lökdösni ezt az országot. Csakhogy egy részük fatális hibát követett el a választás előtti versengésben. Bár a választók elutasították a Smert, de helyette inkább egy „régi politikusnak”, Igor Matovičnak szavaztak bizalmat. A Za ľudí, a Spolu, a PS, a KDH most elhanyagolható politikai erő, a partvonalra sodródtak és ma nem jelentenek alternatívát. Kudarcuk pedig másokat is elriaszthat attól, hogy a politikával próbálkozzanak.

Csapdában vergődünk.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?