Amerikai lapok Polanski felelősségéről

<p>Eljött végre az ideje annak, hogy Roman Polanski elnyerje méltó büntetését, hogy kiderüljön, az igazságnak nagyobb a súlya, mint annak, hogy valaki híresség - írta a keddi USA Today, a legnagyobb példányszámú amerikai napilap.</p>

A negyedik napja egy zürichi börtönben ülő filmrendező szabadon bocsátását követelő nemzetközi petíciót azonban már a filmvilág több mint száz neves alakja írta alá, köztük tekintélyes amerikai rendezők is.

Polanskinak kevés védője akadna, ha nem lenne híresség, bűne védhetetlen. Az ünnepelt filmrendező lelkén szörnyű bűncselekmény szárad: miután pezsgővel és nyugtató tablettával elkábított egy 13 éves lányt, megerőszakolta. Sztár státusának köszönhetően több mint három évtizeden át megúszta a büntetést.

Az újság megjegyzi, hogy a Polanski melletti érvek meggyőzőnek tűnnek. A rendező  befolyásos barátai, köztük Franciaország, amelynek állampolgára, azt állítja, Amerika túlreagálja az ügyet.

A The Washington Post elemzője elismeri, hogy Polanski nagy művész, több filmje egyenesen remekmű. Azt is elismeri, hogy az európaiak olykor jogosan tartják prűdnek és képmutatónak az amerikaiakat szexuális téren. Megállapítja ugyanakkor, hogy egy 13 éves lány elkábítása és megerőszakolása nem illik bele semmilyen morális világképbe. Az elkövető súlyosabb büntetést érdemel három évtizedes aranyozott száműzetésénél, amelyet Dél-Franciaország "unalmas egyhangúságában" kellett letöltenie.

A cikk szerint ez az ügy nem egy olyan ünnepelt zseniről szól, aki megveti a társadalom maradi szokásait, hanem egy gazdag és befolyásos férfiról, aki hírnevét és helyzetét kihasználva megtámadott és szó minden értelmében megrontott egy ártatlan gyereket. Washingtonnak végig kell vinnie az ügyet, ilyen hosszú idő után egy kis várakozás már nem számít - írta a szerző, utalva arra, hogy Polanski kiadatása akár hónapokig vagy évekig elhúzódhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?