A szomszéd kertje mindig zöldebb

lovak k

Istvánnak három lova volt. A lovak gyermekkori vágyai voltak, tartásukról álmodozott kisiskolás kora óta. Mindhárom értékes jószág volt: az egyik olyan hófehér, hogy természetfeletti erőt tulajdonítottak neki, a szőrét jártak csodálni közel s távolról a kíváncsiak. A másik villámgyorsan tudott vágtatni, őt versenyekre kérték kölcsön, és a nyertes jutaléka a tulajdonosnak is juttatott valamit. A harmadik, ő volt a legszelídebb teremtmény a világon, gyógyító ereje abban lelt, hogy bízott az emberekben. 

Egy nap István a fejébe vette, hogy szebb és nagyobb házat akar, az udvara járdáira is ráfér a felújítás, a kapu is rozsdás, a szomszédé bezzeg szép új, neki is kijárna ugyanaz. Pénze nem volt, a szomszédhoz hasonló kapcsolatai sem, csak a három lova, amelyeket addig nagy becsben nevelt, gondozott, és amelyekből szerényen, de meg is élt. Tudta, ezekből kellene valamit felkínálni eladásra, de a gondolatot elvetette, hogy is tehetné, végül még bevétele sem lenne, akkor meg már az lenne a kérdés, mit is enne. 

Húsvétkor az volt a szokás a faluban, hogy a férfiak locsolkodni járnak, így a szomszédban lakó asszonyt is meglátogatta. Zavartan állt az ajtóban, csodálta a takaros portát, a kertet, amit kertépítő cég tervezett. A csodálatos színes bokrok burjánzása különösen megérintette, mert az ő udvarán a vad fű övezi a diófa törzsét, a kerítésnél már a pásztortáska virágzik, semmi új, semmi modern. 

Hazament, és kevesebbnek érezte magát. Mert a háza nem érte el azt a színvonalat, amit a vele egyidős, nagyvállalkozó volt osztálytárs meg tudott teremteni. 

Kiment az istállóba, és végignézett a lovakon. Melyiktől tudna megszabadulni? Mindhárom olyan kedves volt neki. Látta őket csikóként, játszadozva, mintha a gyermekei lennének, úgy megszerette őket. De mindhiába ezek az érzések, félre kell tenni, épp ideje valamiben előre mozdulni. Hát kiválasztotta a fehér szőrű lovat, és licitre bocsátotta. Szép summa érkezett a lóért, hosszú búcsúzkodás után új tulajdonoshoz került. 

István utána hetekig álmodott a ló szomorú tekintetével, az a kép üldözte, ahogy viszik ki az istállóból, vezetik át az udvaron, majd a lovas utánfutóra kísérik. 

A pénzből mesterembereket fogadott. Színt húztak a házra, feltörték a járdát, térkövet rendelt, kavicsot. A pénz máris elfogyott. Nem gondolta, hogy mennyi kiadással jár az ilyen. Hát újra az istállóba ment, és a megmaradt két lova közül választani kényszerült, melyik maradjon, hogy be tudja fejezni portája felújítását. A gyors lóért kap a legtöbbet, és neki ott marad a legkedvesebb állat, a lelkét gyógyító lovacska. Arra gondolt, majd vele vigasztalódik, a másik kettő hiányával majd ketten megbirkóznak. Így eladta a másik lovat is, amiért még nagyobb összeget utaltak, mint az előzőért. 

Befejezte a járdák térkövezését, de ha még a számlán maradt pénz, új kaput is rendel, és kerttervező céggel az udvarát is rendbe akarta pofoztatni. De ha már gyep, akkor öntözőberendezés is kell, és a legkülönlegesebb bokrok és virágok. 

A munkák addig, míg a pénze nem fogyott el, gyorsan haladtak, ám amint nem tudta a számláit fizetni, a sarat kezdte gyúrni. A gyepre, a fákra, a bokrokra nem maradt pénz. Sebaj, gondolta, majd lassan ő maga kivitelezi a tervet. 

Odalépett az istállóhoz, de a lovát nem látta. Csak mikor közelebb lépett, pillantotta meg a gyönyörű paripát a padlón feküdni. Fújtatott, zilált – odalépett hozzá, de csak a haláltusáját nézhette végig. A pára kimúlt. István nem hitt a szemének. Fájdalma olyan hatalmas volt, hogy felemésztette. Hirtelen semmi sem volt olyan lényeges, mint a három csodás ló, amit elveszített. Magányos lett, szomorú. 

Végignézett az udvaron, a földkupacok, el nem ásott díszbokrok halma nem érdekelte többet. Mindent úgy hagyott. 

Sosem fejezte be a munkákat, a kertben azóta kiszáradtak a kivételes bokrok és virágok, amiket egymásra hányt a szél. S az öreg diófa tövében újra vad fű nőtt, és a pásztortáska megint kikelt a kerítés tövében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?