A szikra őrzői

Halványulnak a nyári emlékek, de van néhány, amely töretlenül ragyog. Az egyik a kanadai Rákóczi Alapítványhoz kötődik. Az alapítványról húsz éve hallottam először, amikor a lányom azzal jött haza az iskolából, hogy lehet menni egy magyarországi táborba, csak meg kell pályázni. Vagyis írni kell egy fogalmazást arról, hogy mit jelent számára magyarnak lenni. A pályázata sikeres volt, s így tizenhét élménydús napot töltött el egyéb országokból származó magyar fiatalokkal. Lelkendezve tért haza, és hálásan emlegetett egy bizonyos Zsuzsa nénit.

Nos, ennek a tábornak Magyarságismereti Mozgótábor a neve, s az említett Alapítvány szervezi immár 25 éve. Kiötlője és megvalósítója a kanadai Ayklerné Papp Zsuzsa és férje, Aykler Béla, akik az alapítvány fő célját, a magyarságtudat erősítését követve találták ki, hogy bemutatják a határon túli magyar fiataloknak Magyarország kulturális kincseit, ezzel is erősítve az egyetemes magyarsághoz és egymáshoz való kötődésüket. 2014-ig évente 135 fiatal, azóta pedig évente 90 táborozott a segítségükkel nemcsak teljesen ingyen, hanem még zsebpénzt is kapva. A tábor résztvevői a Rákóczi Családi Kör örökös tagjává válnak, és az ugyancsak az alapítvány által szervezett találkozók által is tarthatják egymással a kapcsolatot.

Hát most én is abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy egy ilyen találkozón adhattam elő, s megismerhettem Ayklerné Papp Zsuzsát, ezt a roppant szerény, de tetteiben eltökélt személyiséget. S elgondolkodtam. Milyen szilárd elkötelezettsége van annak, aki az élete értelmét nemcsak abban látja, hogy szakmailag sikeres és kényelmes polgári életet éljen, ami egyébként mindannyiunk életcélja, s nemcsak önmagába fordulva, másoktól izolálva ápolja magyar ősei hagyatékát, hanem azért is ügyködik, hogy az országa lakosságának nem egész egy százaléka, a 315 ezer kanadai magyar lelkében se hunyjon ki a szikra. S még ez sem elég neki, hanem a maga eszközeivel azért is tesz, hogy a világon élő más magyar kisebbségek fiataljainak identitását erősítse. Pedig távol az Európát időnként (például most is) alaposan megtépázó viharoktól fütyülhetne minderre, mert miért is kellene, hogy érdekelje őt például az, hogy mi, szlovákiai magyarok megmaradunk-e vagy sem. Hiszen közülünk sem érdekel mindenkit, sőt elavult, fölösleges dolognak tartják.

Megismerkedtem egy kanadai fiatalemberrel is. Szakmájában elismert, rengeteget utazik, aktív életet él, s mégsem tartotta fölöslegesnek, hogy felnőtt korában tökéletesen elsajátítsa magyar elődei nyelvét. Tiszteletreméltó dolog ez is, hiszen ennyi erővel – vagy akár még könnyebben – egy másik, egy nagyobb nép nyelvét tanulhatta volna meg. De ő ezt akarta.

Ilyen emberekkel mindig jó találkozni. Ezért (is) buzdítok minden hazai magyar fiatalt, hogy ha eljön a következő pályázás ideje, jelentkezzen. Igaz, mi Szlovákiából bármikor átruccanhatunk Magyarországra. De az biztos, hogy egy családi kirándulás alkalmával nem jutunk el annyi helyre és azokra, ahova a táborozók igen.