Variációk hummuszra. RECEPTEK

Vasárnap

Május 13. a nemzetközi hummusz nap, amit 2012 óta tartanak számon. A csicseriborsóból készült krém megérdemli az ünneplést, szóval mi is összeválogattunk néhány krémes receptet! A hummuszt kenhetjük kenyérre, tehetjük pitába, ehetjük falafel mellé... ahogy csak szeretnénk! A friss zöldségek nagyon jólesnek mellé.

20 perc
Kápia paprikás

Hozzávalók: 1 doboz csicseriborsó (konzerv), 3 ek. tahini, 2 piros kápia, 2 ek. olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek. citromlé, 1 tk. római kömény.
Szűrjük le a csicseriborsót. Tegyük turmixgépbe az olívaolajjal, a citromlével, a tahinival, a fokhagymával, a sóval és a köménnyel, s addig mixeljük, amíg krémes nem lesz. Ízlés szerint minden hozzávalóból adhatunk még hozzá. A kápiát grillezzük meg a sütőben, majd miután lehúztuk a héját, vágjuk fel. Tegyük a hummusz mellé, és mixeljünk rajta még egyet.

10 perc

Avokádós

Hozzávalók: 425 g csicseriborsó (konzerv), 1 érett avokádó, 1 marék koriander, 3 ek. tahini, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek. citromlé, 2 ek. olívaolaj, fél tk. kömény, fél tk. só, bors.
A csicseriborsóról öntsük le a levet, mossuk át, majd csöpögtessük le. Az avokádó húsát kanalazzuk ki a héjából. Tegyünk minden hozzávalót egy aprítógépbe, 2-3 percig dolgoztassuk a gépet, időnként kaparjuk le a tál széléről, ami ott maradt. Akkor jó, ha sűrű és krémes, egynemű. Ha túl sűrűnek találjuk, olívaolajjal vagy görög joghurttal lehet rajta lágyítani. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.


10 perc
Zöldfűszeres

Hozzávalók: 250 g konzerv csicseriborsó, 3 ek. tahini, 2 gerezd fokhagyma, 2 bögre friss bazsalikom, 3 ek. olívaolaj, 2 ek. petrezselyemzöld, 1 dl víz, 1 tk. citromlé, 1 tk. só, bors.
A csicseriborsó levét szűrjük le, majd rakjuk egy késes aprítógépbe. Tegyük hozzá a tahinit, a bazsalikomot, a fokhagymát és a petrezselyemzöldet. Öntsük hozzá az olívaolajat és a citrom levét, majd kezdjük el pépesíteni. Közben sózzuk, borsozzuk, és öntsük hozzá részletekben a vizet, majd mixeljük tovább. Töltsük át egy tálba, zárjuk le, és pihentessük a hűtőben legalább két-három órán át, hogy az ízek jól összeérjenek.


10 perc
Currys

Hozzávalók: 250 g konzerv csicseriborsó,1 ek. olívaolaj, 2 ek. tahini, 1 gerezd fokhagyma, 1 citrom leve, 1 kk. currypor vagy -paszta, só.
A csicseriborsót leszűrjük, a levét félretesszük. A leszűrt csicserit egy botmixerrel, vagy turmixgépben krémesre dolgozzuk az olívaolajjal, a tahinival, a szétnyomott fokhagymával, a citrom levével, a sóval és a curryvel. Apránként adagoljuk hozzá a levét is, hogy kenhető legyen.

Tipp: A tahini szezámmagból készült krém, kapható a boltokban, de otthon is elkészíthető. 100 g szezámmagot olaj nélkül egy forró serpenyőben arany színűre pirítunk. Ha kihűlt, kávédarálóban megőröljük, turmixgépbe öntjük, 1 gerezd áttört fokhagymával, kevés sóval, 2 ek. olívaolajjal ízesítjük. Apránként annyi vizet adunk hozzá folyamatos mixelés mellett, hogy krémes pasztát kapjunk.

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/20. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!