A tavaszi fűleves az egyik első recept volt, ami felkeltette a figyelmem Rézi néni szakácskönyvében. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy Ferenc pápa temetésének napján, a délelőtti esőben fogom az út szélén szedni hozzá a csalánt, hogy aztán a nap végén egy zöld süteményt is készítsek belőle. Eddigi legkalandosabb receptbeszámolómat olvashatják.
Rézi néni nyomában
Doletskó Terézia 1876-ban kiadott szakácskönyvéből próbálunk ki recepteket, hogy megtudjuk, Rézi néni nyomába érhetünk-e – 150 évvel később.
A kincs(alán)
Először azt hittem, valóban a zsenge pázsitból készül, mivel az „általánosan ismert tavaszi füvek” kifejezés nem volt túl sokatmondó. Aztán azonban a diákmagazinunk egyik szerzője éppen az ehető tavaszi gyomnövényekről írt egy cikket, melyben többek közt a csalánt is említi. Az interneten is találtam fűlevesrecepteket, melyek a leggyakrabban csalánból, lucernából, újhagymából és tyúkhúrból készültek.
Első lépésként elbicikliztem kedvenc konzulensemhez (a mamámhoz), és a kertjében talált rozmaringból, snidlingből és zsályából hoztam néhányat. Hogy egy kicsit átmelegedjek az esőben biciklizős utam után, belenéztem Ferenc pápa temetésébe, amit a tévében közvetítettek.
A házunkhoz közeli csalánlelőhelyet már tegnap kinéztem, azonban más taktikához kellett folyamodnom, mivel a reggeli kávém közben, épp mikor beleéltem magam a csalánszedésbe, egy részeg levizelte.
De legalább láttam. Szóval a bicikliutam során kénytelen voltam figyelni, hol nő a csalán. Végül az út mellett szedtem néhányat. Ha már egyszer szedtem, eldöntöttem, hogy egy csalános süteményt is készítek. (Citromos-csalános piskóta címen megtalálható az interneten, és mindenkinek ajánlom, hogy készítse el). Hazaérve rendesen átázott a kabátom, nem is volt kedvem levest főzni. De nem adhattam föl.
Zsebhúsleves másodszor is újratöltve
A levesem alapja végül egy-egy szál rozmaring és zsálya, egy szál újhagyma, egy maroknyi csalán, 20 szál snidling és a boltban vásárolt 10 levél medvehagyma lett. Ezeket, miután megmostam, hogy egyszerűbb dolgom legyen, ollóval szeltem fel apró darabokra. (Nem meglepő módon fűnyírás utáni illat töltötte be a konyhát.) Majd Rézi néni utasításai szerint vajat olvasztottam, rátettem a leveleket, majd meghintettem egy kanál liszttel. Ezután felöntöttem vízzel, és beledobtam a zsebhúsleveskockáimat, majd – bár ezt a recept nem írta – sóztam, borsoztam, és vegetával is megszórtam. Eközben elkészítettem a főételt is, de szigorúan figyeltem, hogy „csak egy forrást engedjek”, hogy a levelek „színöket ne veszítsék”.
A nem ingyenes rész
Írósvajat ehhez a recepthez nem készítettem (bár a jövőben valamikor kénytelen leszek bevállalni), szóval a három tojást kb. 150 ml tejföllel és egy darab vajjal kevertem simára, majd elkezdtem hozzáadagolni a leveshez. Ekkor még elbizonytalanodni sem volt időm, szóval inkább pánikoltam – nem fért a fejembe ugyanis, hogy hogyan ne forrjon, de közben legyen tűzön a leves. Azt sem hittem el, hogy be fog sűrűsödni, és talán éppen ez volt a gond: nem igazán sűrűsödött be, de egy ponton eldöntöttem, hogy ez már ennél sűrűbb nem lesz. Szomorúan konstatáltam viszont, hogy a tojás „kicsapódott”, ami nem tette étvágygerjesztővé az előételemet.
Ahogy az lenni szokott, a kész ételt a mamámmal osztottam meg, mielőtt azonban kitálaltam, sűrű magyarázkodásokba kezdtem, hogy „de Rézi néni nem írta, mennyi tejföl meg milyen füvek, lehet, az övé más volt, jobb volt, neki biztos nem csapódott ki a tojás”, de aztán megkóstoltuk.
És finom lett. Mamámnak jobban ízlett, mint nekem, de objektíven értékelve ez valóban egy finom leves, csak nem az én ízlésemnek megfelelő. Ha pedig valaki nem pusztán az én receptemet követi, nem is lehet kétszer ugyanolyan ízű. És talán pont ez a kincs a 150 évvel ezelőtti receptekben.
„Abban van a teste” – mutatta a mamám, miközben délelőtt Ferenc pápa temetésének közvetítését néztük. „Abban a fadobozban?” – döbbentem le. „Igen, ilyen szerény temetést kért” – mondta. Ez a jelenet járt az eszemben, miközben az út szélén szedtem a csalánt a levesemhez, hogy így, egy majdnem „ingyenlevessel” végül is a magam módján én is leróttam a tiszteletemet.
Tippek
- A csalánszedésnek és -tisztításnak (gumi)kesztyűben és ollóval érdemes nekilátni.
- Ügyeljünk a mennyiségre! Mivel a leves sokféle fű(szer)ből készül, egyikből sem kell sokat szednünk. Ha mégis többet szedünk a kelleténél, szárítsuk ki a megmosott leveleket, így hónapokig felhasználhatók lesznek.
Mennyi az annyi?
Mennyire kellett a 21. századhoz alakítani a receptet? Hogy a jelenlegi gasztrodivatnak megfeleljen, ajánlom leturmixolni a kész levest, hogy étvágygerjesztőbb legyen. Én is így tettem a képek elkészülte után. És hát sajnos a növekvő élelmiszerárak miatt ez az étel nem is lehetne aktuálisabb.
Mennyi időt szánjunk rá? A gyűjtögetéssel, levéltisztítással, aprítással együtt nagyjából egy órát.
Mennyi adag jön ki belőle? Mivel konkrét mértékegységeket Rézi néni nem adott meg, így az általam készített mennyiséget veszem alapul: nagyjából 8 adag.
Mennyire volt nehéz beszerezni a hozzávalókat? A tavaszi füvek gyűjtögetése jól hangzik, az évszakkal járó, szeszélyes időjárás azonban megnehezítheti a dolgunkat. Így azt ajánlom, egy olyan napra időzítsük a gyűjtögetést, amikor nem esik az eső.
Mennyibe kerül? Ingyenes. Majdnem. A vaj és tojás magas ára miatt nagyjából 5 euró.
Kinek ajánlom? Akik szeretik a salátalevest; akik szeretnek útszélen növényeket gyűjtögetni; és akik szinte látják maguk előtt, ahogyan az ételt árusítják az őstermelői piacon, kendővel a fejükön, hosszú, mintás szoknyában, „organikus fűleves” címen. Mindannyian boldogan fogják kanalazni.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.