Rézi néni nyomában: A 150 éves 200 éves torta – Jókai születésnapjára

A „kedvenc” szó nem véletlenül van idézőjelben: csak sejteni lehet, hogy valami ilyesmi volt a „szokásos” rendelése. Ha rákeresünk az interneten, többféle verziót is említenek Jókai-torta néven, de ami közös ezekben a desszertekben, az a kávékrém és a csokoládé. Mikor elmondtam anyukámnak, mit tervezek, azonnal rávágta, hogy „akkor süssünk együtt”, mert amúgy is meg akar tanítani gőz fölötti krémet csinálni, hiszen az a legfinomabb.

A világ legnagyobb tortaformája

Amikor konzultáltunk, a konyhaasztalunk tényleg úgy nézett ki, mint egy tárgyalóé (Rézi néni szakácskönyve nyitva a Jókai-torta receptjénél, anyukám összes receptes füzete kinyitva a gőz fölötti krémeknél, az interneten közben összezavarásképp éppen a narancsmousse-ról olvasok, mert eleinte ilyen ambícióim is voltak). „Szerintem az marha sok tojás, csináljuk a felét” – ismertettem anyukámmal a tervet. „De nekünk nagyobb a tortaformánk, mint a Rézi néninek” – válaszolta, mire furán néztem rá, hiszen a receptben nem szerepelt a tortaforma mérete. „A mienk mindenkiénél nagyobb” – vonta meg a vállát anyum. 

Tehát a tésztát a recept szerint készítettük: először lemértem 8 tojás súlyát, ez 457 gramm volt (de mindenki mérje le magának, mert egy tojás 50-65 gramm között mozog), és kimértem az ennek a mennyiségnek megfelelő cukrot (ami nem kevés).

 A 6 tojás súlyához 345 gramm liszt jött ki. Ekkor anyukám megjegyezte, hogy elég lett volna csak egy tojást lemérni, és azt beszorozni, amennyivel kell. Ez is egy járható út, csak én nem gondoltam rá. Az olvasztott vajon és a tojáshabon kívül mindent belepakoltunk a „mixeres tálba”, és kevertetni kezdtük. Abban megegyeztünk, hogy kézzel ezt nem fogjuk háromnegyed órán keresztül keverni. És néztük. Mert nézni kellett, és néha bele is kellett nyúlni, mert a mixer kisodorta a tésztát a tál szélére. Miközben óvatosan hozzáadtam az olvasztott vajat, azt is felcsapta a szekrényajtóra. Ilyen velejárókkal kell számolni, ha az ember inkább nézni szeretné keverés helyett. 20 perc kevertetés (és néhány belenyúlkálás) után egy szép, egyenletes tésztát kaptunk, amibe óvatosan beleforgattuk a tojásfehérjehabot, és a világ legnagyobb tortaformájában kb. 180 fokon 45 percig sütöttük. A tészta egyébként nagyon szép lett, és azóta sem fér a fejembe, hogy „jött fel” sütőpor nélkül. 

Krém két ásítás és nevetés között

„És akkor feldíszíteném ilyen folpakkon szárított olvasztott csokival meg narancsmousse-szal” – mondtam anyunak a kezdetleges terveimet, de végül abban egyeztünk meg, hogy olvasztott csoki és tejszínhab kerül majd a torta tetejére. Merthogy a tortakrém elkészítése éjszakára húzódott. Ilyen az, amikor a két felnőtt dolgozik, és be kell osztani az idejüket. A kávékrémhez főztem egy erős kotyogós kávét, majd kihűtöttem, és nagyjából egy deci került a krémbe. Feltörtünk 4 tojást, hozzáadtunk 250 g cukrot és egy vaníliás cukrot, aztán gőz felett kavargatni kezdtük. Közben beszélgettünk, nevettünk az aznapi, munkahelyi sztorikon, és két ásítás között váltottunk: egyszer anyukám keverte, egyszer én.

Amikor szépen besűrűsödött, letakartuk folpakkal, és kitettük a balkonra hűlni.

Addig felvertem kb. 300 g vajat, és miután kihűlt a krém, kis adagokban hozzáadtuk. Ezután három részre vágtuk a torta tésztáját, és megkentük a krémmel a belsejét és az oldalát is. Közben anyukám megmutatta, hogy kell elvágni úgy a tortát, hogy az ne essen szét (a közepén kell tartani a kést, és kis mozdulatokat tenni), és hogy milyen jó „zero waste” megoldás az, ha a torta legtetején lévő púpot levágjuk, szétmorzsoljuk, és a torta szélére pakoljuk. „Ha így, 45 fokos szögben tartod a lapátot közben, akkor közben rá is tudod tötyögetni, és nem fog hullani mindenhova” – mondta a jótanácsot. Ezután fáradtan leültünk a kinyitott receptes füzetek fölé, és elhatároztuk, hogy másnap folytatjuk. 

Reggel felolvasztottam két kanál vajjal kb. 100 g főzőcsokit, és imádkoztam, hogy amikor a tortára öntöm, ne történjen semmi baj. Természetesen nem lett egyenletes, de már ekkor biztos voltam benne, hogy nagyon finom lesz a végeredmény. 

„Első tortára tiszta jó” – mondta anyukám a tejszínhabkinyomó workshop után.

 „Boldog születésnapot, Jókai Mór, nélküled egy csomó szavunk nem lenne, ami van” – segítettem az írónak a gyertyaelfújásban, mert kétszáz évesen az már nem megy olyan könnyen. Belekóstolva arra gondoltam, el is tudom képzelni, ahogy az író bajsza ettől a desszerttől lett tejszínhabos.